„Nagyon boldog vagyok, hogy a kormányom (USA) {és még mennyi kormány…} a tragédia idején {szökőár, földrengés, nukleáris katasztrófa} anyagi segítséget nyújtott ahhoz, hogy most a bálnavadászok vissza tudjanak térni a Déli-óceánra, bálnákat mészárolni. Elnök úr, én visszakérem a pénzemet! A japán kormány idén 25 millió USD-vel többet költ arra, hogy megvédje tőlünk a bálnavadász-flottát. A japán kormány a mi (USA) saját pénzünket használja a mi megállításunkra! Hogyan történhetett ez?”

„I’m so happy that my government help fund the Japanese government in a time of tragedy and in return they are allocating the money to help the fisherman go back to the southern ocean to kill whales. I want my money back Mr. President. 25 million extra dollars just to defend against us. Their using our own money to try to stop us. How in the hell did this happen?”

A fenti véleményben az egyik USA-béli önkéntesünk kiválóan foglalta össze a japán bálnavadász-flotta ez évi visszatérésének rendkívüli szégyenét! Az extra költségek ismerete nélkül, 2011. augusztus 5-én {a dátum a hiroshimai és nagasakii atomtámadás (1945. augusztus 6 és 9) és egyben a japán, modernkori kereskedelmi bálnavadászat megkezdésének (1946. augusztus 6.) gyászos évfordulója}, a japán konzul úrral folytatott tárgyalásom során az alábbi párbeszédet „kényszerítettem ki”:

K.V.: A Nisshin Maru március végén létezésének leghasznosabb napjait töltötte, amikor a természeti katasztrófa utáni helyreállítási munkálatokban és a károsultak megsegítésében vett részt. 

A konzul úr gyanútlan válasza: Igen, tudnak róla, hogy a Nisshin Maru részt vett benne, és végtelenül nagyon hálásak a világ együttérzéséért, gyors és nagyvonalú támogatásáért.

K.V.: Igen, a világ együttérzően és azonnal segített, minden szükséges módon. De önök június elejére nyilvánvalóan befejeztek minden helyreállítási munkálatot, ugye?

A konzul úr még mindig nem elég gyanakvó válasza: Nem, még rengeteg helyreállítási munka vár rájuk.

K.V.: Az lehetetlen! Önök igenis végeztek minden helyreállítási munkálattal, hiszen, ha nem tették volna, akkor önöknek még mindig szükségük lenne a Nisshin Marura, mint teherhordó, karitatív hajóra! De önök a Nisshin Marut elküldték északra, hogy az feldolgozzon 260 ártatlan csukabálnát, csak azért, hogy a gyomortartalmukat újra és újra megvizsgálhassák!

Azt elképzelhetetlennek kell tartanom, hogy a japán kormány még ilyen tragédia kapcsán sem a japán állampolgárok érdekeit képviselte és megint a bálna-lobby érdeke szerint döntött!

Így meggyőződésemnek kell lenni, hogy Japánban minden helyreállítási munkálatot elvégeztek június elejéig.

Mindezen tények alapján, önöknek legkésőbb június közepén erkölcsi kötelességük lett volna a beérkező adományokat átirányítani az éhező afrikai országok éhező állampolgárai számára!

A konzul úr ekkorra végre felfogta, hogy cserben hagyták a jegyzetei, de azon túl, hogy bizonygatta a nyilvánvalót, azaz hogy még rengeteg helyreállítási munka van az országban, nem tudott logikus {etikait nem is kértem!} magyarázatot adni a Nisshin Maru soron kívüli bálnamészárlási akciójára…