Paul Watson Kapitány kommentárja

Ez az én születésnapi “hetem” és ez egy csodálatos hét, mert én a lehető legjobb ajándékban részesülhettem. A Steve Irwin fedélzetére léptem végre. Fantasztikus legénységemmel és hajóinkkal az Antarktisz felé vesszük az irányt.

Hosszú út volt idáig Németországból, Frankfurtból a Déli-óceánig két óceánon, számtalan folyón át, három hegység fölött, egy sivatagon és tucatnyi városon keresztül tettem meg a 9.000 mérföldes utamat, hogy a Steve Irwin fedélzetére léphessek.

Mindezt kissé nehezítette a tény, hogyaz utat útlevél vagy bármiféle személyi okmány és bankkártya-használat nélkül kellett megtennem, anélkül, hogy az internetet vagy akár a mobiltelefonomat használhattam volna.

Láthatatlanná kellett válnom, hogy távol tartsam magamat a japán hivatalnokok kisebbfajta hadseregétől, akik minden gazdasági befolyásukat latba vetették, hogy politikailag motivált vádjaikkal az Interpol vörös listáján tartsanak engem.

Közel 7 hónapja, hogy a németek őrizetbe vettek a frankfurti repülőtéren, és 4 hónapja, hogy elhagytam Németországot.

Nem tudtam volna végigcsinálni ezt az időszakot a támogatóink, barátaim és családom hűsége és találékonysága nélkül.

És nekik köszönhetően most visszatértem a Steve Irwinre, utam nagy részét a leghatalmasabb és a legszabadabb nemzet területén töltöttem: az Óceánon!

Utazásom 4 hónapjának részleteit nem oszthatom meg, mert nem kizárt, hogy a jövőben valamikor ugyanezt az utat kell megtennem.

De ennél többet nem is foglalkozhatunk a múlttal, koncentrálnunk kell az előttünk álló közeljövőre!

A hajóink és legénységünk mozgásba lendült. A Steve Irwin a tengeren van, velem. A Bob Barker november 30-án hajózott ki Sydneyből. A Brigitte Bardot szintén tengeren van már, és a Sam Simon továbbra is ismeretlen helyen tartózkodik, teret adva a találgatásoknak és a pletykáknak. Az egyetlen információ, amit jelenleg megosztok vele kapcsolatban, hogy kapitánya a francia és kanadai állampolgárságú Locky MacLean.

Én vagyok a Steve Irwin kapitánya. A Bob Barker kapitánya a svéd és amerikai állampolgárságú Peter Hammarstedt, míg a Brigitte Bardot-t a világhírű francia tengerész, a legendás Jean Yves Terlain irányítja.

Négy hajó négy kapitánnyal, tisztekkel és legénységgel. 120 ember 24 nemzetből: Austzriából, Ausztraliából, Braziliából, Kanadából, Chiléből, Nagy Britanniából, Ecuadorból, Finnországból, Németországból, Magyarországról, Indiából, Izraelből, Olaszországból, Japánból, Hollandiából, Új Zélandról, Norvégiából, Portugáliából, Oroszországból, Szingapúrból, Dél-Afrikai köztársaságból, Spanyolroszágból, Svédországból és az USA-ból.

A Zéró Tolerancia Hadművelet célja, hogy beavatkozzon és megakadályozza a japán bálnavadászflottát, hogy az általuk célbavett 1.035 ártatlan bálna életét kiolthassák a Déli-óceán Bálnavédelmi Területén! Célunk kettős: megmenteni a bálnák életét és olyan hatalmas pénzügyi veszteségeket okozni a japán bálnavadász-flottának, amekkorát csak tudunk. A 2011/12-es bálnavédelmi szezonban kb. 22 millió USD-be kerültünk nekik azon felül, hogy 30 millió USD támogatást kaptak a japán kormánytól, amit a 2011 március 11-i földrengés és szökőár károsultjainak megsegítésére beérkezett nemzetközi adományokból sikkasztottak el.

És mint mindig, tetteinket a buddhista Hayagriva szellemében hajtjuk végre, nem okozunk ellenfeleinknek semmiféle személyi sérülést. Megakadályozzuk halálos ambícióik végrehajtását, de mi soha nem ártunk nekik. Sajnos ők nem osztoznak együttérzésünkben, ami miatt legénységem kénytelen jelentős kockázattal számolni.

Mi soha nem voltunk erősebbek és eltökéltebbek. Elkötelezettségünk, hogy megvédjük a Déli-óceán Antarktiszti Bálnavédelmi Terület integritását – töretlen, és tudjuk, hogy a siker kulcsa a kitartás és a türelem.

Mi már csődbe vittük a bálnavadász-flottát. Gazdaságilag már elsüllyesztettük őket. Most el kell őket süllyesztenünk politikailag is.

1977-ben felléptünk a nyugat-ausztráliai bálnamészárlás ellen, amikor Ausztrália még egy elszánt bálnavadász-nemzet volt. Ma Ausztrália a világ vezető bálnavédő nemzete! És ez a tény hatalmas reményt ad nekem Japánra nézve. Japán a tengerek megőrzésének egy stabil bázisává válhat, hiszen évről évre egyre többen támogatnak bennünket Japánból. Hiszem, hogy eljön az a nap, amikor Japán megvédi és nem pedig meggyilkoja a bálnákat. Akárcsak amilyen nagyszerű bálnavédő nemzetté Ausztrália vált.

A bálnavadászat egyre népszerűtlenebbé válik Japánban. Néhány évvel ezelőttig még a japán bálnavadász-flotta hatalmas tömeg üdvrivalgása, ünneplése és rendkívüli médiafelhajtás közepette hagyta el a kikötőt.

Ezen a héten, rejtett helyszínről, titokban, alattomosan osontak ki a tengerre, abban a reményben, hogy nem jutunk információhoz róluk.

A hónap folyamán kiadtunk egy sajtótájékoztatót, hogy a japán partoknál fogunk szembenézni velük, és úgy tűnik, elhitték. Mozgósították a partiőrségüket, hogy az hatalmas költségeket generálva biztosítsa a kikötőből való kicsusszanásukat.

Természetesen egyáltalán nem szándékozunk északra menni. Délen fogunk rájuk várni, még mielőtt elérhetnék a Déli-óceán Bálnavédelmi Területét.

A hajóink úgy fognak helyezkedni, hogy felügyelhessék a Bálnavédelmi Területet, és amint a Nisshin Marut megtaláljuk, el fogjuk zárni bármilyen kísérletük útját a bálnamészárlásra vonatkozóan!

Remélem, ez lesz az utolsó szezon, hogy ilyen hosszú, drága és veszélyes utazásba kell fognunk a Déli-óceánon, de mi mindaddig visszatérünk, amíg csak a bálnamészárlásnak örökre, végérvényesen véget nem vetünk.

A bálnák védelmezői vagyunk a Déli-óceán Bálnavédelmi Területén és soha nem fogjuk megadni magunkat ezeknek a gyilkosoknak!

Külön köszönet mindenkinek, aki támogatja a Sea Shepherdet és lehetővé teszi, hogy hajóink ott lehessenek, ahol most vannak. Nekünk továbbra is szükségünk van minden támogatásra, hogy biztosítani tudjuk hajóink üzemanyagszükségletét, hogy a tervezett bálnamészárlási szezon teljes terjedelmében védelmezni tudjuk a bálnákat bolygónk legalján!

Tesszük, amit teszünk, hogy a bálnák élhessenek. Tesszük, amit teszünk, a gyermekeink jövőjéért, hogy ők egy olyan világban élhessenek, amelyben bálnák élnek! De ha ez a bolygó eljut arra a pontra, hogy már bálnák nem élnek tengereinkben, akkor a tengereink kihalnak, és azzal az emberiség is megsemmisül.

Ahogy a Steve Irwin fedélzetén állok és hatalmas tintakék óceánra tekintek, látom a felhők és a tenger határán az élet jelképét.

Ahogy a Nap lenyugszik nyugaton, a horizonton lévő zöld szikrák villanásból érzem, nincs hely ezen a bolygón, ahol én boldogabb lehetnék, mint ezeken az életet adó vizeken, ahol teljesíthetem küldetésemet óceánjaink hatalmas, ártatlan állampolgárainak védelméért!