Erwin Vermeulen kommentárja
A rövidfarkú albatroszok a japán partok mentét övező szigeteken szaporodnak. A XIX. század második fele óta ipari mértékben vadásztak rájuk impozáns tollazatukért. A becslések szerint 10 millió madarat gyilkoltak meg, mígnem az 1930-as évekre már csak egy kis populáció maradt fent Torishima szigetén. Mire a japán kormány 1933-ban vadászati tilalmat rendelt el a védelmükben, a faj eltűnt. A tudósok és kutatók megállapították a rövidfarkú albatrosz kihalását, azonban kb. 50 fiatal egyed (melyeknek sikerült elrepülniük), túlélte mészárlást. A maradarak visszatérését követően az első tojást 1954-ben rakták le, és hosszú pusztítási folyamat után most úgy tűnik, a faj lassan regenerálódik.
Nem voltak ilyen szerencsések a japán partok mentén élő oroszlánfókák. Meggyilkolták őket a húsukért, hogy olajat készítsenek a lámpáikba, belső szerveiket a keleti gyógyászat céljaira használták, a bőrüket kikészítették, a pofaszakállukat csőtisztításra használták fel. A XX. században ez a horror-lista kiegészült a cirkuszok számára befogott szerencsétlen áldozatokkal. A populáció drasztikus összeomlása után, az 1940-es években bekövetkezett a faj kipusztulása.
De nincs remény a japán folyami vidrák számára sem. 2011. szeptemberében, miután több mint 30 éve nem láttak egyetlen egyedet sem, a japán környezetvédelmi minisztérium kihaltnak deklarálta a fajt. Egykor több millió egyedre becsülték fel az állományt, és masszívan vadásztak rájuk a prémjük miatt. A japán folyami vidra állomány nem volt képes megbírkózni a mészárlással, az élőhelyük komplett megsemmisítésével és szennyezésével.
Japán nem egyedülálló az állatok és azok élőhelyeinek borzalmas pusztításában elért kimagasló eredmény tekintetében! Azonban Japán azon kevés országok közül az egyik, amelyek makacsul folytatják az állatok meggyilkolását és élőhelyeik megsemmisítését, és amely teljes mértékben semmibeveszi a bolygónk biodiverzitásának megőrzésére tett törekvéseket.
Jó példa erre a japán Mitsubishi birodalom, melynek birtokában van a világ kékuszonyú tonhal kereskedelmének 40%-a. Ebből az értékes halfajból, a túlhalászat miatt több ezer tonnát importáltak. A fagyasztott kékuszonyú tonhal értéke a csillagos égig emelkedik, amikor az előrejelzéseknek megfelelően bejelentik a kipusztulását. Ez egy roppant perverz befektetés a kipusztulásra való felkészülésben.
A másik eklatáns példa az illegális japán bálnamészárlás. Mire a szovjetek az 1980-as évek végén leszerelték az úszó mészárszékjeit, a nagytestű bálnák közül sokan a kipusztulás szélére kerültek. De a japán bálnatest-feldolgozó hajó még mindig az óceánt járja, hogy elrabolja és kivégezze bolygónk csodálatos teremtményeit.
Japán azt mondja, a taijii delfinmészárlás áldozatául eső delfinek és a Déli-óceán Antarktiszi Bálnavédelmi Területén meggyilkolt bálnák nem veszélyzeztettek. A tény azonban az, hogy nem rendelkeznek releváns adatokkal a vadászati kvótában szereplő fajokat illetően, így nem lehetnek tisztában ezen fajok veszélyeztettségi szintjét illetően sem.
Volt idő, amikor a japán oroszlánfóka-állomány nem volt veszélyeztetett.
Volt idő, amikor a japán folyami vidra-állomány bőséges volt.
De mindez már csak a múlt!
Japán tiszteletet és elfogadást követel a kultúráját és tradícióját illetően, ami mindig csak az utolsó, leggyengébb érv, amikor már a józan ész és logika csődöt mondott. Nincs semmi tiszteletre méltó a kipusztítás tradíciója iránt, és a világ többi része nem fogja szemérmesen lehunyni a szemét, hogy Japán folytathassa a kegyetlen bűncselekményt! A japán kormány erkölcsi csődbe taszította országát, és most már végre olyan embereknek kell előállniuk, akik képesek megállítani a további pusztítást.
A Sea Shepherd az egyetlen szervezet, amely aktívan és hatékonyan avatkozik be, hogy betartassa a törvényeket és a világ nyilvánossága elé tárja a mészárlást.
És ez az, amiért szükségünk van önkéntesekre Taijiban és szükségünk van anyagi támogatásra, melyet maximálisan a hajóink üzemanyaggal való ellátására fordítunk.