Peter Hammarstedt Kapitány

Amikor 2005-ben először vettem részt a Sea Shepherd Antarktiszi Bálnavédelmi Kampányában, fogadalmat tettem magamnak, hogy mindaddig visszatérek a Déli-óceáni Bálnavédelmi Területre, amíg a bálnaorvvadászokat véglegesen ki nem űzzük erről a területről, és az végre betöltheti deklarált feladatát: valós és békés menedéket nyújt az arra migráló bálnáknak! Ígéretet tettem, mert Paul Watson Kapitány óriási áldozatokat hozott, hogy megvédhesse az Antarktisz térségébe érkező bálnákat. Felismertem, nincs jelentősége, milyen terveim voltak korábban, mert tudtam, Paul minden év végén ott lesz, bolygónk legalján – mint a célkeresztbe vett bálnák egyetlen reménye. Így hajózok barátom és kapitányom oldalán a világ végére és vissza; nem számít, mennyi időt vesz igénybe; nem számít, milyen akadályokkal kell szembe néznünk!

Rengeteg isnpirációt kapok Paultól és a legénységemtől egyaránt. A legénységem reményt and nekem, mert ők minden képzeletet felülmúlóan biztosak abban, hogy teljesíteni fogjuk missziónkat, és a bálnaorvvadászoknak egyetlen bálnát sem lesz lehetőségük lemészárolni ebben az évben. Óriási erőt az ő elszántságuk. Mielőtt elindultunk Wellingtonból, tartottam egy megbeszélést velük, ahol kihangsúlyoztam az expediciónk során felmerülő veszélyeket. Ez volt az utolsó lehetőség, ha bárki vissza akart volna lépni. A megbeszélés végén a legénység tapsviharral reagált. A chilei Marco Garcia Leon odajött hozzám és azt mondta, “amikor megkértél, hogy csatlakozzak a legénységedhez, azt válaszoltam, számíthatsz rám. Mi egy team vagyunk”. Az olasz Marianna Baldo megölelt és közölte, ő a bálnák miatt van itt, úgyhogy jöjjön, aminek jonnie kell. Amkor úgy érzem, ennek a napnak soha nem less vége, csak ránézek a legénységemre, és felelevenítem, milyen kiváltság is ilyen emberekkel élni s dolgozni, akik mindent odaadnak és nem várnak el semmi mást cserébe, mint egy sokkal együttérzőbb világot!

Peter Hammarstedt

A Sea Shepherd kapitányának lenni – nem hasonlítható össze semmilyen más óceánjáró hajó kapitányságával. Nem csak a legénységem életéért vagyok felelős, de felelősséggel tartozom az 1.035 bálna életéért is, akikre halálos szigonyágyúk várnak, ha mi nem avatkozunk be. Egyik felelősséget sem veszem könnyedén. Ismerem a legénységem minden egyes tagját, hiszen én választottam Őket. Találkoztam Adrianaval, David Hance (USA) 14 éves lányával, aki maximálisan támogatja édesapja bálnavédelmi elkötelezettségét. Tudom, hogy Matthew Smith (USA) 8 éves fia, Aidan várja édesapját, hogy hazatérjen a bálnák védelme után. A legénységem átlagos, normál emberekből áll, akik ugyanakkor rendkívüliek, mert felismerték annak igazságát, amit Edmund Burke mondott, “A gonoszság csak akkor és csak ott tud uralkodni, amikor és ahol a jó emberek nem tesznek semmit.” A legénységem jó emberekből áll, akik tesznek valamit, kockáztatnak mindent, és én nem tudom kellőképpen szavakba önteni, milyen megtiszteltetés a bizalmuk. Nem létezik olyan dolog, amit meg nem tennék a védelmükért.

Mielőtt elhagytuk Wellingtont, közöltem velük, amennyiben hajlandóak megbízni bennem, megígérek nekik két dolgot. Először is, hogy mindannyiukat épségben viszem vissza. Másodszor, hogy minden erőnket bevetve, örökre véget vetünk a bálnaorvvadászatnak. Akik már vettek részt velem kampányban, tudtják, soha nem teszek olyan ígéretet, amit ne tartanék be. Tehát a Bob Barkeren hajózunk a Déli-óceán hullámain, azzal a meggyőződéssel, hogy néhány hét múlva győztes legénységgel és győzedelmes hadművelettel érkezem kikötőbe, és nyomunkban nem marad más a japán illegális bálnavadász-flottából, mint egy romhalmaz.

Peter Hammarstedt Kapitány és Daniel Villa főmérnök

A Bob Barker és legénysége