Független szakértő mérlegeli a „kulturális” és a „tudományos” bálnamészárlást

dr. Godfrey Merlen

Dr. Godfrey Merlen több mint 40 éve él a Galápagos-szigeteken. Eredetileg azért költözött oda, mert ellentétben a világ más pontjaival – ott még lehetősége volt megtapasztalni a természet egyedülálló ökoszisztémáját. A Mezőgazdasági Minisztériummal, a Környezetvédelmi Minisztériummal (Galápagos Nemzeti Park), a Charles Darwin Intézettel és további számos, nem kormányzati szervvel dolgozik együtt, független szakértőként, többek között a Sea Shepherd Galápagos-szal az illegális halászat ellen, a Galápagosi tengeri rezervátum fenntartható fejlődésének biztosításában vesz részt.

1991-ben kezdte meg a Galápagosi Bálnavédelmi Terület létrehozását, 10 évig dolgozott a Galápagos Nemzeti Parkkal, a Galápagos Tengeri Rezervátum védelmében. Jelenleg a Galápagos-szigetekre behurcolt, nem őshonos fajokkal foglalkozik, melyek hatalmas kockázatot jelentenek a szigetvilág törékeny ökoszisztémájára nézve. Számos tanulmány mellett kiadott három könyvet a Galápagos-szigetek élővilágáról.

Dr. Godfrey Merlen 2005 óta a Sea Shepherd tanácsadói testületének tagja. Visszaemlékszik, hogyan fogadta, amikor felkérték a tisztségre, „Nagyon boldog voltam, hogy olyan emberek között tölthetem be a pozíciót, akik elkötelezettek a bolygónk élővilágának megőrzésére.”

Az évtizedeken át tartó személyes tanulmányai és élményei a bálnákkal – különösen az Ámbráscetekkel – meggyőzték őt az óceánok felbecsülhetetlen értékéről. Hasonlóan a tudományos közösség más tagjaihoz, neki is meggyőződése, hogy a nem kell meggyilkolni a bálnákat ahhoz, hogy tanulmányozzák őket. Egyetért azzal, hogy a „tudomány” kifejezést csak a kereskedelmi bálnamészárlás leplezésére használják, melynek célja a kvóták emelése, majd az érvényben lévő moratórium eltörlése és a kereskedelmi bálnamészárlás visszaállítása.

Merlen szembeállította a „kulturális” és a „tudományos” célú bálnamészárlást. Bár Japán azt állítja, hogy a „kulturális jogon” alapuló „tudományos” bálnamészárlását engedélyezni kell, a tények mást mondanak. Merlen rámutat, hogy a „kulturális” bálnamészárlás kis, helyi közösségek kulturális okokból végzett bálnamészárlása; míg a kereskedelmi bálnamészárlás során a kereskedelmi hajók nyílt tengeren, bálnavadászatra kijelölt területekre hajóznak. A „kulturális célú” bálnamészárlásra az IWC évente kb. 370 fős vadászati kvótát engedélyez. Ezzel szemben, a japán bálnavadász-flotta önkényesen állapít meg a „tudományos” bálnamészárlásához évi 1.035 fős vadászati kvótát. Ez pedig háromszor annyi, mint a kulturális célú bálnamészárlásra kiadott engedély, és a világ legerősebb nemzete határozza meg saját maga számára.

Merlen szerint ma már nem arra kellene fókuszálni, hogy a japán bálnamészárlás történik-e bármiféle tudományos célból, vagy sem; hanem arra, hogy egyáltalán szabad-e a bálnákat mészárolni Japánban vagy bárhol a világban! „Az óceánok ökoszisztémájának szempontjából irreleváns, hogy tudományos, vagy kereskedelmi célú bálnamészárlásról van-e szó! Ahhoz, hogy egészségesen működni tudjon, szükség van minden elemére, a bálnákra és delfinekre egyaránt. Csak így maradhat egészséges és gyönyörű.”