Tim Watters kommentárja – Steve Irwin

2014.01.05-én, két héttel elindulásunk után, hatalmas jéghegyek között hajózva a Steve Irwin-en, kávézás közben arra gondoltam, milyen gyönyörű, ugyanakkor vad ez a terület, és mi milyen szerencsések vagyunk, hogy lehetőségünk van felfedezni bolygónk ezen távoli szegletét, és milyen kiábrándító a tudat, hogy a bálnagyilkosok itt vannak valahol a térségben. Napok óta járőröztünk a japán bálnaorvvadász-flotta feltételezett útvonalán, és az időjárás lehetővé tette, hogy helikopterrel egy nagyobb területet felderítsünk, elsődleges célunk a Nisshin Maru, a bálnatest-feldolgozó hajó felkutatása volt.

A Steve Irwin egyik fotósaként repültem Gerry-vel a pilótánkkal, és Joey-val az operatőrünkkel. 11 óra körül indultunk és pásztáztuk a horizontot, a jéghegyek és a jégtáblák között. Ami az emberi szemnek távoli, azt a digitális fényképezőgéppel közelebb tudjuk hozni, minden fotót azonnal felnagyítva átvizsgáltam, és az egyiken végre rajta volt a Nisshin Maru.

Ahogy közelebb értünk hozzá, láttam, hogy valami más lett, mint a tavalyi évben, az Operation Zero Tolerance idején, amikor többször átrepültem felette, miközben kikényszerítettük a komplett japán bálnaorvvadász-flottát a Bálnavédelmi Területről. Mi változott tavaly óta? Először arra gondoltam, hogy valamit átépítettek, de aztán felfedeztem a szürke és fekete testeket a fedélzeten. Meggyilkolt bálnák.

Körberepültünk felette, és feltörtek az emlékeim. Amikor először ültem le a komputerem elé, megismerni az antarktiszi bálnamészárlás történetét. Az akkor látott képsorok által kiváltott harag elevenedett fel itt, a helikopterben ülve és cirkálva a világ utolsó bálnatest-feldolgozó hajója fölött.

Három halott Csukabálna fekszik a fedélzeten. Kettő a hátán, fehér mellkasukkal az ég felé fordulva, testükből vér folyik. A harmadik – egy nőstény, a hasán fekszik, arca komor, szemei csukva vannak. Ahogy lebegtünk a Nisshin Maru felett, észrevettem, hogy egy vastag csövet nyomtak be a harmadik bálna torkán és vizet pumpáltak a testébe, felpuffasztva a középső testszakaszt, feltehetően azért, hogy a sűrű vérét felhígítsák, hogy amikor felvágják testét, a belsőszervei könnyebben eltávolithatóak legyenek, és a mészárlás után könnyebb legyen a fedélzet takarítása. Soha nem láttam még ezt a „folyamatot”, és gyűlöltem minden egyes mozzanatát. Itt fekszik egy gyönyörű teremtés, akinek testfelépítése több ezer tengeri mérföldes úszásra tökéletesedett az óceánok hatalmas birodalmában. És e mellett a teremtés mellett ott áll az „ember”, aki elkövette ellene ezt a szörnyűséges erőszakot.

Ennél a horrorisztikus jeleneténél sokkal borzalmasabb tárult elénk, amikor a lebegő mészárszék jobb oldala fölé érkeztünk, a legnyitottabb fedélzetszakaszhoz. Itt történik a bálnák feldarabolása, kb. 20 munkás dolgozott a széttrancsírozott szerencsétlen teremtés holttestén. Ez volt az a látvány, amit még soha nem láttam képeken sem és videofelvételen sem. Nem akartam elhinni, hogy ilyen gyalázatos mészárlásnak vagyok a szemtanúja. Az áldozat testéből áradó vér sokkoló volt. A fedélzet közepén egy torz húshalom feküdt, körülötte mindenfelé sötétvörös testdarabok, izomszalagok, egy hosszú gerincszakasz, állkapocs és fej. A negyedik Csukabálna megtizedelt holtteste. Ahogy kamerámmal igyekeztem mindent megörökíteni, felfedeztem, hogy a holttest még mindig az acélhorgon lóg, amivel feltehetően átcsörlőzték a Nisshin Maru-ra. A néhány órája még méltóságteljesen úszó, csodálatos tengeri emlősből nem maradt más hátra, mint csontok, szövetek és vér.

Az egész úgy nézett ki, mint egy csatatér. Tudtam, hogy a bálna már halott volt, amikor a Nisshin Maru-ra átcsörlőzték, de a fedélzet közepétől kiindulva hatalmas vöröses-fekete vértócsák fröccsentek szerte szét. Kamerámmal ezután a Nisshin Maru munkásaira fókuszáltam, amelyek keresztül-kasul járkáltak a vérben, ráálltak a halott bálna csontjaira, és amelyeknek mozgása innen fentről – a helikopterből úgy tűnt, mint amikor a hangyák egy halott állat tetemét ellepik a járdán. Mindegyik kezében hatalmas bárd, kés, horog és egyeseknél mindhárom eszköz. És vagdosták a holttestből a kisebb, kereskedelmi méretű darabokat, vagy horgot akasztottak a darabokba, mielőtt azt tovább dobták a hajó egy másik feldolgozó pontjára. Arra gondoltam, ha hinnék a japán kormánynak, akkor ezek a munkások lennének azok a bizonyos tudósok. De nem láttam mást, mint mészárosokat, amelyek szelektálták a levágott holttestdarabokat, a haszontalanokat oldalra, futószalagra dobálták, ahonnan egyenesen az óceánba kerültek.

 

A Nisshin Maru veres fedelzete

Ami a néhány órája még fenséges Csukabálnából maradt, a gyilkosok nyomán…

Folytattuk a vágóhíd alapos feltérképezését és közöltük a koordinátáit a Steve Irwin-nel, ők továbbították azt a Sam Simon-nak és a Bob Barker-nek. A Sea Shepherd flottája körbezárt a bálnaorvvadász-flottát, és nem volt hova kitérni előlünk. A játék itt véget ért, tetten értük azokat, és lelepleztük a japán „tudományos” bálnavadászat szégyenletes valóságát és brutalitását a világ előtt, majd üzemanyagért visszatértünk a Steve Irwin-re és még további két repülést hajtottunk végre. Mire visszatértünk a Nisshin Maru fölé, nem egészen egy óra alatt, már mind a négy bálna holttestét feldarabolták, elpakolták és a fedélzetet feltakarították!

Néhány óra alatt végeztek a hatalmas ártatlan teremtések testével

A Nisshin Maru mészárosai elcsomagolják a holttestdarabokat

A felvételeket áttanulmányozva, végül rájöttem, milyen átalakítást hajtottak végre a Nisshin Maru-n ebben az évben. Nem építettek hozzá semmit, és nem az a tény, hogy az idén bálnaáldozatot is láttunk a fedélzetén. Hanem tavaly a fedélzet sötétbarna, fa borítású volt, amit mostanra krémszínű borításra cseréltek. Bárkinek az ötlete is volt ez a változtatás, legalább el kellett volna gondolkozni azon, hogy a világos színű fedélzet még kontrasztosabban tárja a világ elő a gyilkosságaikat. A jelenlegi fedélzet tökéletes hátteret biztosított ahhoz, hogy ezek a bűnözők ne tudják elrejteni gyalázatos mészárlásukat!

Újra és újra átgondolom, mit is láttam azon a napon. Szívesen leülnék a japán kormány képviselőjével, akiknek el kellene magyarázniuk nekem, hogy amit láttam, az tudomány. Hogyan történhetett, hogy a Nisshin Maru munkásai képesek voltak olyan rövid idő alatt meggyilkolni négy bálnát, holttestüket pontosan olyan porciókra darabolni, mint amit a japán piacokon lehet látni, majd elpakolni műanyag konténerekbe? Hogyan tudnák tanulmányozni a bálnákat az alatt az idő alatt, és mi történik most a holttestdarabokkal? Azt mondják, nem kerülnek kereskedelmi forgalomba, de hogyan hihetnék nekik ezek után? Ha 1.035 bálnát, akikre igényt tartanának – ugyanúgy gyilkolnak meg, darabolnak fel és csomagolnak el, akkor mi szükség van 1.035 ugyanolyan tudományos mintára? Tulajdonképpen mit kutatnak?

Természetesen, a válasz az, hogy mi mindannyian tudjuk, amit elkövetnek, az nem tudomány. Ez soha nem is volt kérdéses. De én ennek ellenére szeretnék leülni a képviselővel és azt szeretném, ha az egész világ ott lehetne, és mi kollektívan megkérdezhetnénk, Miért? Miért van erre szükségetek? Mit képzeltek, milyen jogotok van nektek erre a gyalázatos mészárlásra?

A világ 1986-ban úgy döntött, hogy nincs helye a bálnamészárlásnak. De annak ellenére folytatódik, és azok, akik véget tudnának vetni – a világ különböző nemzeteinek kormányai – nem tesznek semmit. De mi – itt a Steve Irwin fedélzetén, bolygónk legalján – tudjuk, hogy a felvételek, amelyeket 2014. 01. 05-én készítettünk, önmagukért beszélnek, és megérintik az emberek szívét világszerte. Tudjuk, az emberek ugyanazt látják, amit mi láttunk azon a napon, és tudjuk, mit éreznek! Haragot, szomorúságot, és azt, hogy ami azon a napon történt, soha többé nem szabad hagyni, hogy megtörténhessen újra! Soha! És azt is tudjuk, hogy a világ nemzeteinek kormányai is látják ezeket a felvételeket, és kétségem sincs afelől, hogy magánszemélyként mindannyian ugyanazt érzik, amit mi, de a különbség köztünk és köztük, hogy ők rendelkeznek a szükséges hatalommal, hogy kimondják, eddig és nem tovább; és rákényszerítsék a japán kormányt arra, hogy betartsa és betartassa a nemzetközi törvényeket!

Örökké emlékezni fogok arra, hogy mit láttam azon a napon, és őszintén remélem, hogy soha többé nem fogom újra látni! De közben tisztában vagyok vele, hogy a japán bálnaorvvadász-flotta továbbra is folytatni igyekszik illegális bálnamészárlását. Éppen ezért, tulajdonképpen örülök, hogy sikerült rögzítenem ezeket az elkeserítő felvételeket, és biztosítani, hogy ennek a négy bálnának a halála sokáig a világ közvéleményének tudatában marad! Megmutattuk a világnak, mi történik valójában itt az Antarktisz térségében, és mindent meg fogunk tenni, amit csak tudunk, hogy több áldozatot ne követeljen a könyörtelen japán bálnaorvvadász-flotta. De most a világ közvéleményén van a sor!

Mindazok, akik azt akarják, hogy a bálnák békességben élhessenek, különböző módokon segíthetnek ebben. Hozzájárulhatnak, hogy el tudjuk látni elegendő üzemanyaggal a hajóinkat, hogy több bálnát ne gyilkolhassanak meg; nyomást gyakorolhatnak a kormányaikra, hogy azok követeljék a japán kormánytól a bálnamészárlás azonnali befejezését; továbbá kérjük, osszák meg felvételeinket barátaikkal, ismerőseikkel, értesüljön a bálnák elleni kegyetlenségekről mindenki.

Tény, hogy rajtunk múlik, a világ állampolgárain, hogy véget vessünk a bálnamészárlásnak. A bálnáknak szükségük van ránk, jobban, mint valaha! És remélem, ezeknek a bálnáknak a halála mindenkit arra inspirál, hogy tegyen valamit azért, hogy az ő testvéreiknek, akik ma még szabadon úsznak gyermekeikkel a Déli-óceánon, ne kelljen a japán bálnaorvvadász-flotta robbanófejes szigonyágyúi által meghalniuk!

 

Csukabálna

Csukabálna