Paul Watson Kapitány egy fókabébivel a karjában

A kanadai kormány tagjai szerint én nem vagyok igazi kanadai, mert ellenzem a fókakölykök mészárlását.

Azt gondoltam, én kanadai voltam. Kanadában születtem, ahogy az apám és az anyám is. A keleti parton, New Brunswick egyik halászfalujában neveltek fel, egy acadian (az első francia kolóniák Kanadában) családban, melynek gyökerei Nova Scotián, Prince Edward-Szigeten át, egészen a francia St. Pierre és Miquelon szigetekig nyúlik vissza, ahol az őseim 1587-ben földet értek.

A családnevem, a Watson, a James Wolfe tábornok által vezetett, 1759-es quebeci csatában bukkant fel. Egy skót katona és egy acadian hölgy kapcsolatáig tudom visszavezetni kanadai családfámat.

Copyright: Raeside

Azt hiszem, az ország akkor árult el először, amikor első alkalommal voltam szemtanúja, amint egy grönlandi fókakölyköt a Szent Lőrinc-folyó öblében, a New Brunswick környéki partvonalon meggyilkoltak, amikor én 10 éves voltam. Belenéztem az újszülött fókabébi hatalmas, ártatlan szemébe, pillanatokkal azelőtt, hogy egy „halász” szétzúzta a koponyáját egy fahusánggal.

Annak már 50 éve, és ugyanúgy látom, mint akkor – hidegvérű, államilag támogatott mészárlás egy ártatlan újszülött emlős ellen, akinek az élete az előtt fejeződött be, hogy annak alkalma lett volna felfedezni a világot maga körül.

Ez a kép kísért és feldühít engem még így fél évszázaddal később is!

Copyright: Raeside

Mert ellenzem és fellépek ez ellen a horror ellen – ezért a kormányom azt hiszi, hogy nem vagyok igaz kanadai. Az ő szemükben – igaz kanadainak lenni – azt jelenti, hogy el kell fogadni, és támogatni kell a szörnyűséges, embertelen fókamészárlást, és a fókák élve történő megnyúzását. Az újfundlandi és a Magdalen-szigeteki „halászok” az ideális kanadaiak a legtöbb kanadai politikus szemében. Ők élvezetet találnak a vér és a mészárlás történelmében, tisztelegve a fókák millióit lemészároló Abraham Kean előtt, vagy a XXI. században, a nemzeti televízió élő műsorában nyers fókaszívet megevő kormányzónő előtt. Tanulatlan fókagyilkosokat ünnepelnek bátor hősökként, akik nemes tradíciókat tartanak életben; és gonosz démonokként tekintenek azokra a kanadaiakra, akik ellenzik a mészárlást, mint például Brian Davies, Rebecca Aldworth és jómagam.

Évekkel ezelőtt, amikor Kanada létrehozta a „Royal Commission on Seals and Sealing”-ot (Királyi fóka és fókavadászati bizottság), az beutazta Kanadát, és ejtett minden bizonyítékot a kegyetlenségről és az ökológiai pusztításról, amit a fókagyilkosok okoztak. Úgy mutatták be a fókavadászokat, mintha azok Krisztus felkent tanítványai lennének.

Én egy dühös gyerek voltam, miután szemtanúja voltam egy fókakölyök meggyilkolásának, és 5 évtizeddel később továbbra is mérges vagyok azokra az emberekre, akik meggyilkolják a fókákat, tönkreteszik az óceánjaink ökoszisztémáját.

“6 millió fókát szeretnék látni, vagy amennyi csak létezik errefelé, meggyilkolva és eladva, vagy megsemmisítve, vagy elégetve. Nem érdekel, mi történik velük. Ha nagyobb lenne a kereslet iránta, a kereskedelmi fókavadászok vadásznák és gyilkolnák őket. A hobbivadászok nem tudják eladni őket, mert nincs rá kereslet. Ezért ők csak azt akarják, hogy joguk legyen odamenni és megölni a fókákat… És minél többet meggyilkolnak, engem az annál boldogabbá tesz. (Hansard, 1998. május 4.)”

John Efford, Újfundland halászati minisztere

Egy halászfaluban nőttem fel, így nincsenek romantikus illúzióim a halászokról. Láttam őket olajat pumpálni a hajóik oldala felett. Láttam őket, amint madarakra és fókákra lőttek, pusztán élvezetből. Láttam, amint a hulladékot egyenesen a tengerbe borították. Láttam őket afelett siránkozni, amiért a delfinek, fókák és madarak „elrabolják” a halaikat. Nem sok halásszal találkoztam, aki felelősséget érzett volna a környezetért, vagy empátiát érzett volna az állatok élete iránt.

Ami igazán irritál engem, hogy ezek az emberek, akik éveken keresztül fosztogatják az óceánokat, és amikor kimerítik annak minden erőforrását, kárpótlást követelnek, hiszen nem maradt semmi, amit még elvehetnének. Miután a végletekig kiszipolyozták a Természetet, most az államtól követelik, hogy kárpótolja őket. Először a Természettől loptak, majd az adófizetőktől.

Az egyetemleges pozíciójuk szerint az egész világ tartozik nekik, és fizetni kell a halért, amit ők már a saját hibás vezetésük miatt nem tudnak kifogni. Politikusok, akik gyávák felmérgelni a hatalommal rendelkező halászati lobbyt, inkább megadják nekik, amit követelnek. A kormány az adófizető állampolgárok adóiból arra fordít hatalmas összegeket, hogy szakemberekkel igazoltassák a fókamészárlás támogatását.

Láttam, hogy a halászok hogyan dolgoznak szerte a világban. Mindannyian más fajokat vádolnak a halak hiányáért. Vádolják a fókákat, pelikánokat, bálnákat, delfineket, sirályokat, vidrákat – összefoglalva, magukon kívül minden fajt. A politikusok és a kötelességtudó szakemberek pedig mindig készek alátámasztani a hisztériát.

Meggyőződésem hogy a legrosszabbjai ezeknek a „mentség-kereső-hal-sorozatgyilkosoknak” az újfundlandi, Nova scotia-i, New brunswick-i és quebec-i „halászok”, akik a grönlandi fókákra mutogatnak, és több 10 millió ártatlan teremtmény életét oltották ki az évtizedek alatt. Más szóval, a saját országom, a szűkebb szülőföldem halászairól beszélek.

A fókamészárlás elleni fellépésem miatt vertek már meg fókavadászok, kanadai rendőrök és a halászati hivatalnokok egyaránt. Voltam börtönben, vesztettem el hajóimat; és rutinszerűen sértegettek, rágalmaztak kanadai politikusok.

De minden megérte, mert évtizedekig tartó harccal – ez ellen a szégyentelen vérengzés ellen – elértük, hogy a fókatermékek kereskedelme összeomlott. Tavaly a sértődöttségében elrugaszkodott kanadai halászati miniszter, Gail Shea megemelte a mészárlási kvótát 400.000 főre, annak ellenére, hogy tisztában volt vele, hogy ennek a kegyetlen és ökológiailag desturktív iparág szégyenletes termékeinek nincs felvevő piaca. A tényleges vadászzsákmány a kvóta 10%-át sem érte el, 38.000 fókabébit gyilkoltak meg. A kanadai kormány ebben a szezonban ismét 400.000 fős vadászati kvótát engedélyezett, annak ellenére, hogy tisztában vannak vele, hogy a gyilkosok a 10%-át sem fogják tudni teljesíteni, egyszerűen azért, mert egy civilizált világban nincs felvevőpiaca a fókatermékeknek!

Ez nem azt jelenti, hogy Kanada nem próbált meg az adófizető állampolgárainak adóiból piacot találni, könyörögtek Oroszországnak és Kínának, és más nemzeteknek egyaránt, hogy vásároljanak fókatermékeket. Az egyik legőrültebb próbálkozás a kanadai miniszterelnök, Stephen Harper nevéhez fűződik, aki megpróbálta a fókapéniszt, mint varázslatos potencianövelő szert a Viagra alternatívájaként propagálni.

Bámulatos, ahogy ezek a kanadai politikusok hajlonganak ezeknek a szadista fókagyilkosoknak a hátsói körül… Néhányan fókabőrből készült táskákat hordanak, és fókatestből készült ételeket szolgálnak fel a kanadai parlament kávézójában. Ez már-már komikus volna, ha a szenvedés és a halál nem volna olyan kegyetlenül valóságos. A grönlandi fókákat megvádolták a globális felmelegedés és a jégtáblák felolvadásának okozóiként, és minden tavasszal több 10.000 újszülöttet mészárolnak le. Keith Ashfield, kanadai halászati miniszter, aki szintén New Brunswickből származik, láthatóan híján van minden empátiának és könyörületnek, de rendelkezik a kellő arroganciával, hogy 400.000 fős vadászati kvótát állapítson meg 2012-re.

Szajkózza a halászok nyöszörgését arról, hogy a fókák megeszik az „ő” halaikat, annak ellenére, hogy mielőtt az európaiak elfoglalták Észak-Amerikát, kb. 45 millió fóka élt Kanada keleti partvidékén, és akkoriban természetesen nem volt halhiány.

Az emberi kapzsiság a felelős a halállomány összeomlásáért, és bűnbakká tenni a fókákat még nem hozza vissza a halakat. Sőt, ha a tényeket nézzük, a helyzet csak rosszabb lesz, mert a fókák elsősorban azokat a ragadózó halakat fogyasztják, amelyek a tőkehalakra vadásznak. Így, ha a fókapopuláció csökken, akkor elszaporodnak azok a ragadozó halak, amelyek pl. az értékes tőkehallal, heringgel, makrélával táplálkoznak. A kereskedelmi fókamészárlás leredukálódott egy dicsőített jóléti projektre, amivel a kanadai politikusok egymással versenyeznek, hogy melyik párt szereti a halászokat a legjobban, és abban egyetértenek, hogy minden kanadai, aki ellenzi a fókavadászatot, az tulajdonképpen egyáltalán nem kanadai.

Korábban a Greenpeace igazgatótanácsa már kimondta, hogy nem vagyok a szervezet alapítótagja, most pedig mások már kanadainak sem tekintenek. Persze ettől még legalább földlakó maradtam. Ó, várjunk csak egy percet. Az elmúlt évben egy japán tüntető bannerjén olvashattuk: „Sea Shepherd, tűnj el a Földről!” – Szeretem, hogy ilyen átkozottul népszerű vagyok.