Erwin Vermeulen kommentárja

Csukabálna

Az elmúlt héten Dél-Korea elállt korábbi elhatározásától, és nem kezd a japánhoz hasonló “tudományos” bálnamészárlást. A Nemzetközi Bálnavadászati Tanács-hoz (International Whaling Commission – IWC) 2012. december 3-ig be kellett volna nyújtaniuk a hivatalos indítványt a bálnavadászati igényükre vontatkozóan. Ezt nem tették meg.

Hatalmas nemzetközi felháborodást keltett, miután Dél-Korea előállt bálnavadászati tervével a panamai IWC konferencián ez év júliusában. Arra hivatkoztak, hogy ki fogják használni a jogi kiskaput a bálnamészárlás feletti globális moratóriumon, “tudományos” bálnavadászat formájában. A dél-koreai delegáció kijelentette, hogy ők úgy ítélték meg, hogy nem kell elfogadniuk azt a feltételt, miszerint a kutatáshoz a bálnákat nem szükséges elfogni és/vagy meggyilkolni. Továbbá arra hivatkozott, hogy az IWC egy törvényi fórum, ahol erkölcsi vitáknak nincs helye, így tehát “indokolatlan és érdemtelen erkölcsi prédikációt tartani” a bálnavadászatról.

Dél-Korea az első nemzetek között volt, amely “tudományos” bálnamészárlást kezdett a bálnavadászat ellen 1986-ban törvényesített globális moratórium bevezetésekor. Azonban “tudományos” bálnamészárlási programjuknak az első szezon után, diplomáciai nyomás és az állatvédő aktivisták összefogásának eredményeként  véget vetettek.

A Dél-Korea déli tartományában Jangsengpo – mely most Ulsan város részévé vált -, nagyon hasonlít Taijihoz. A tengerparti védőgátakon bálnákat ábrázoló festmények, a buszmegállókban bálna farokúszót formázó táblák, minden évben bálnafesztinvált tartanak és van bálnavadászati múzeumuk, benne egy régi bálnavadász hajóval. És csakúgy, mint hírhedt párjuk Japánban, ők is nagyon „szeretik” a nagytestű bálnákat. A kikötő környékén rengeteg bálnatestet kínáló étterem üzemel.

Hogyan jutnak hozzá a bálnatesthez, ha 1986 óta – amióta az illegálissá vált – nem vadásznak bálnára?

A vonatkozó dél-koreai törvényben egy hatalmas kiskapu tátong. A bálnatest és bálna”zsír” értékesítése védett csukábálnákból a belföldi piacon engedélyezett, ha az áldozatot halászati “melléktermékként” ejtik el. Ez pedig egyértelműen és bizonyítottan arra bátoríja a halászokat, hogy ne segísenek a valóban véletlenül hálóikba gabalyodott bálnák kiszabadításában, sőt tudatosan kerítsenek hálóikba bálnákat.

2009-ben Dél-Korea és Japán a nagytestű bálnák lemészárlásának 80%-át halászati “melléktermékként” jegyezték. Az Earth Island Institute dokumentálta a dél-koreai parti őrségre hivatkozva: “2007 és 2010 között több mint 660 bálnát gyilkoltak meg évente!” A skóciai Duke és a St. Andrews egyetemek tudományos kutató munkatársai úgy becsülik, hogy évente több mint 300.000 bálna, delfin esik áldozatul a különböző technikákat alkalmazó halászati iparágnak!  Ez pedig azt jelenti, hogy majdnem 1.000 áldozat egyetlen nap alatt!

Az IUCN (International Union for Conservation) megállapitotta, hogy a cetek (bálnák és delfinek) túlélése ellen irányuló legsúlyosabb fenyegetés a halászati “melléktermék” kategória tolerálása!

A cetek számos faja a kipusztulás szélére került a halászati “melléktermék” korlátlan tolerálása maitt, például a Kaliforniai disznódelfin, az új-zélandi Maui delfin vagy a fülöp-szigeteki Irrawaddy dolphin.

A Kenti Egyetem antropológus professzora, Douglas MacMillan 2012. januárjában publikált tanulmányában kiemeli, hogy a valós problémát nem maga a halászat jelenti ebben az ügyben, hanem a törvény hatalmas kiskapuja a bűnözőket bátorítja a törvénytelen bálnamészárlásra, melyhez különlegesen kialakított “halászhajókat” használnak. Bizonyítékként emeli ki MacMillan professzor a Dél-Koreában értékesített bálnatestek kereskedelmi forgalmi értékének jelentős esését a 2006-2010-es időszakban, amikor a halászati “melléktermékként” meggyilkolt bálnák száma magas volt. Dél-Koreában egyébként a csukabálna-test iránti igényt az illegális japán importból is fedezik.

Ez lehetséges, ugyanis a halászati “melléktermék” kategóriájú bálnamészárlás kiskaput Japán és Dél-Korea egyaránt kihasználja. 2009-ben Scott Baker, az Oregoni Állami Egyetem Tengeriemlősöket Kutató Intézetének igazgatója bejelntette, hogy a DNS (DNA) elemzések alapján a japán polcokon lévő bálnatesteknek akár az 50%-a származhat halászati “melléktermékből”, azaz akár a japán “tudományos” bálnamészárlás által meggyilkolt bálnák duplája kerülhet évente kereskedelmi forgalomba, tövényi hiányosságok miatt! Az intézet által elvégzett tudományos kutatás eredményeként megállapították, hogy a japán kereskedelembe kerülő csukabálna-termékeknek akár 46%-a olyan – genetikailag jól beazonositható – partmenti populációból származik, amleynek védelme nemzetközi egyezményekben szerepel.

Japánon és Dél-Koreán kívül egyetlen országban sem engedélyezett a halászati “melléktermékként” meggyilkolt cetek kereskedelmi értékesítése. A kereskedelmi forgalomba kerülő bálnák száma mutatja, hogy hogy mindkét ország mértéktelenül kihasználja a halászati “melléktermék” bálnamészárlási kiskaput. Ez a hatalmas jogi kiskapu jövedelmező bevételforrás néhány dél-koreai tengerparti településen, ahol egy felnőtt csukabálna nagykereskedelmi értéke akár a 100.000 USD-t is elérheti. Ilyen, ösztönző eladási értékek mellett nem nagyon kell töprengenünk azon, hány bálna esett valójában véletlenül a halászati “melléktermék” iparág áldozatául! A csukabánák mellett más védett fajok –  hosszúszárnyú bálna, közönséges barázdásbálna, és különösen veszélyeztetett szürkebálnák közül is kerülnek áldozatok a dél-koreai és a japán polcokra!

Milyen következtetést lehet mindezek alapján levonni?

– Meg kell állítanunk a könyörtelen nemzeteket (Japán, Izland, Norvégia) a bálnamészárlás folytatásában, hogy ne szolgáltathassanak olyan nemzeteknek, mint Dél-Korea az alábbi mentséget: “Ha azok megtehetik, hogy mészárolják a bálnákat, akkor mi miért ne tehetnénk meg?”

– Az IWC dél-koreai delegációja az állította a 2012-es konferencián, hogy nemzetének partmenti közösségeinek bálnatest-fogyasztása a prehisztorikus időkig nyúlik vissza. Ez egy kulturális téveszme! Csak azért, mert egy “kultúra” egykor elfogadhatónak tartotta a bálnamészárlást, nem kell visszatérni egészen addig a történelmi kulturális időszakokig, hogy abban egy nemzet kulturális mentséget találhasson a gyilkolás újrakezdésére! Tény, hogy Dél-Koreában a kereskedelmi bálnavadászat a XIX. század végén, majd a japán gyarmatosítás alatt, 1910 és 1945 között vált népszerűvé.

Soha, semmilyen irracionális kultúrának, vallásnak vagy tradíciónak nem lenne szabad mentségül szolgálnia, semmilyen élet kinzásáért és/vagy kioltásáért!

– A japán észak-csendes-óceáni és az Antarktiszi bálnamészárlása, valamint a dél-koreai, júliusban, az IWC közgyűlésén felvetett bálnamészárlási terv a nemzetközi törvények és szabályozások semmibevevése. Ezeknek egyetlen célja van, hogy azt a néhány, nosztalgikus bálnatest-fogyasztót kielégítsék bálnatesttel! „A tudományos bálnavadászat egy dokumentumnak a tragikus következménye, amit 60 évvel ezelőtt készítettek”, mondta Frederic Briand, az IWC monacoi delegáció-vezetője. Az IWC-nek ki kellene selejteznie a halálos tudományt a könyveikből”

– A cetek védelmére vonatkozó törvények, szabályozások és nemzetközi egyezmények haszontalanok, ha azoknak nincs végrehajtásra kötelező erejük! Különösen akkor, ha azok ignorálása hatalmas vagyonhoz juttathat helyi halászokat és bűnözőket. A tavaly júliusi közleményben, melyet az IWC konferencia előtt adtak ki a bálnavadászat újraindításáról, – választási év lévén Dél-Koreában – az elemzések leginkább belpolitikai és gazdasági vonatkozásúak voltak. A gazdasági erők és a kulturális “érzékenység” általában megakadályozza a kormányokat és politikusokat abban, hogy a helyes utat kövessék, és inkább feláldozzák az etikát, minthogy kockáztatnák újraválasztásukat. Beleértve, hogy szemet hunynak a halászat szabályozatlansága felett. A kapzsiság és kulturális perverzió mindig utat fog törni magának, ahol a kiskapuk lehetővé teszik létezésüket! A dél-koreai hatóságok néha lecsapnak az illegális fogásokra. 2010-ben is és 2011-ben is 21 esetet jelentettek az IWC-nek. Ezeknek az eseteknek a többsége összefonódik más illegális szigonyágyús vadászattal. A “nem-véletlenszerű” halászati “melléktermék” kategóriájú bálnavadászattal nehéz harcbaszálni. Soha, semmilyen bálnatestnek nem lenne szabad kereskedelmi forgalomba kerülénie! A “tudományos” és a halászati “melléktermék” kategóriájú bálnavadászat sem létezne a kereskedelmi ösztönzés nélkül.

– A dél-koreai delegáció az IWC konferenciáján bejelentette, hogy a javasolt, halálos tudományos kutatásra szükség van, hogy “a bálnatest-készletek megfelelő értékesítését felmérjék, és mert a halászok panaszkodnak, a felségvizeikben növekvő bálnapopulációra, amely halat fogyaszt. A valódi tudományos kutatások teljesen eltérő tényeket állapítanak meg:

• A bálnák nem zsákmányolják ki az óceánok halállományát, azt az emberek teszik a túlhalászattal.

• A bálnapopulációk nagysága nem regenerálódott a bálnamészárlás előtti állapotra.

• Halálos “tudományos” bálnakutatásra nincs szükség.

• A japán “tudományos” bálnavadászat évtizedek óta nem tud semmilyen értékelhető eredményt felmutatni a nemzetközi tudományos közösség számára.

A megoldás egyszerű, de a szükséges (politikai) akarat hiányzik. Hiába állt el Dél-Korea a “tudományos” bállnavadászati terveitől, felségvizeikben a bálnák továbbra is életüket vesztik naponta, hogy halott testeik darabjai révén kielégítsék a mohó, kapzsi fogyasztókat!

A Sydney-I egyetem adjunktus professzora, Richard Broinowski, aki nagykövetként 1987 és 1989 között Ausztráliát képviselte Dél-Koreában, az alábbi hozzászólást tette egy 2012. Július 12-I cikkhez:

“Ha a Sea Shepherd hajókat küldene a Japán-tengerre, hogy a dél-koreai bálnavadászokkal megküzdjenek, nekik sokkal durvább bánásmódra kellene felkészülniük, mint valaha az Antarktisz térségében a japán bálnavadászokkal szemben részük volt. A dél-koreaiaknak nagyon hatékony, kb. 50 hajóból álló flottájuk van, amely semmiféle külföldi beavatkozást nem tolerál, semmilyen idegen hajó nem akadályozhatja meg, hogy saját birtokukon azt tegyenek, amit akarnak.”

Lehetséges, hogy ők úgy gondolják, az országukat övező tenger az ő birtokuk, de a tengerek és az óceánok a bálnák, delfinek, halak és más tengeri élőlények otthona, mely semmiképpen nem az emberek tulajdona!. Oda, mi emberek csak betolakodunk.

A Sea Shepherd már nézett szembe hasonló körülményekkel, mint amit a professzor felvázolt, és legyőztük azokat. …Csak meg kell kérdezni a japánokat…!