A Sea Shepherd történelmi áttekintése I. rész (1977-1980)

A Sea Shepherd Conservation Society-t hivatalosan 1981-ben iktatták be, Oregon államban (USA). Elődje a Paul Watson Kapitány által 1977-ben, a kanadai Vancouverben alapított „Earth Force Society”. Mindkét szervezetet a tengeri emlősök megmentésére és védelmére deklarálták, kiemelve a bálnavadászat és a fókamészárlás megállításának fontosságát, hatáskörét a Sea Shepherd később kiterjesztette a teljes tengeri vadvilágra.

1978-ban a szervezet Cleveland Amory (a Fund for Animals szervezet elnöke) támogatásával megvásárolta első hajóját (egykori brit halászhajó, Westella) mely Sea Shepherd néven állt szolgálatba. Az első küldetés 1979-ben a Kelet-Kanadai jégtáblák közé vezetett, az újszülött grönlandi fókák védelméért. Ugyanebben az évben a Sea Shepherd meglékelte a hírhedt spanyol bálnavadászhajót, a Sierrát, a portugáliai Lexious kikötőjében, melynek így végre véget ért szégyenletes pályafutása.

A Sea Shepherd Conservation Society alapítása óta hajóink több mint 200 utazást tettek a világ óceánjain, a tengeri élővilág védelméért.

1977. április: Paul Watson elhagyta a Greenpeace-t.

1977. június: Paul Watson megalapította az Earthforce Environmental Society-t Vancouverben (Kanada). A szervezet alapító tagjai: Starlet Lum, Ron Precious, és Al „Jet” Johnson kapitány (a Greenpeace alapító tagja). Az Earthforce Environmental Society volt a Sea Shepherd Conservation Society előfutára.

1978. február: Paul Watson vezette az első Earthforce kampányt a kelet-afrikai elefántok védelmében, nyomozást folytattak az orvvadászat és az elefántcsont-kereskedelem leleplezéséért. A kampány Kenyában, Tanzániában, Szomáliában, Ugandában és Szudánban zajlott. A 6 fős legénység, köztük Jet Johnson, dr. Burce Bunting és Cliff Ward részt vett az orvvadászat elleni járőrözésben, és interjút készítettek a parkőrökkel és a felügyelőkkel. Az Earthforce jelentést készített az USA kongresszusa számára, az elefántvadászat elleni törvény előkészítéseként.

Cleveland Amory, Marlene Lakin és Paul 1978-ban

1978. szeptember: Paul Watson tárgyalást folytatott Cleveland Amoryval, a Fund for Animals szervezet elnökével, aki egy hajó megvásárlásával támogatta a szervezet kanadai fókavadászat elleni küzdelmét.

1978. november-december: A Fund for Animals és a Royal Society for the Prevention of Cruelty to Animals (RSPCA) szervezetek anyagi támogatásával Paul Watson megvásárolta a Westella nevű angol halászhajót, melyet Sea Shepherd-re kereszteltek. Paul és kis önkéntes csoportja 2 hónapot töltött a hajó javításával, felszerelésével és festésével.

A Sea Shepherd

1979. január: A Sea Shepherd első útja Paul Watson Kapitány vezénylete alatt 2 hét alatt az Atlanti óceánon keresztül Bostonba vezetett. Két halász, akit felbéreltek az útra, szabotázs-kísérletet tett a hajó ellen, őket letartóztatták és elvezették. A legénység megkezdte a hajó felkészítését a Sea Shepherd első kampányára.

 

1979. a fókakölykök szőrét vörösre permetezik, hogy a kereskedelem számára elértéktelenítsék

1979. március: A Sea Shepherd volt az első hajó, amely a fókák védelméért a jégtáblák közé hajózott. A legénység újszülött fókák ezreinek életét mentette meg Kanada keleti partvidékén azzal, hogy a kölykök szőrét lefújták egészségre ártalmatlan festékkel, és a vörös festékfoltokkal kereskedelmileg értéktelenné tették az ártatlan fókák fehér bundáját, mielőtt letartóztatták őket.

1979. április: A Sea Shepherd Bostonból a Bermuda-szigetekre hajózott, hogy felkészüljön az illegális bálnavadászhajó, a Sierra elleni kampányára. A 70-es évek elején ennek a hírhedt hajónak a bálnavadászati tevékenységének (a kereskedelmi bálnavadászatra vonatkozó nemzetközi tilalom ellenére) jelentős szerepet tulajdonítottak a Karibi-térség hosszúszárnyú bálna-állományának összeomlásában.

1979. június: A Sea Shepherd visszatért Bostonba, ahol a Sierra elleni kampányához toborzott önkénteseket.

A megrongált Sierra

1979. július: Az illegális bálnavadászati tevékenységet folytató Sierra mozgásának kinyomozása után Paul Watson Kapitány vezetésével a Sea Shepherd elindul annak aktuális tartózkodási helyére, a portugál felségvizekre. Július 16-án Lexiousben két ütközéssel megbénítják a Sierra mozgását. A történet főcímként jelenik meg világszerte a médiában, leleplezve az illegális bálnavadászatot, valamint japán és a norvég kapcsolatrendszerét. A portugál illetékesek ejtették a vádakat Paul Watson Kapitány és legénysége ellen.

1979. november: Paul Watson Kapitány Lisszabonba utazott, hogy a Sierra felújítását nyomonkövesse. Kiderítette, hogy a Sea Shepherd-re bírósági tárgyalás és vádak nélküli elkobzás vár. A fellebbezés lehetőségét is megtagadó döntést egy portugál bíró hozta, akit a Sierra Trading Company fizetett le.

1979. december: Paul Watson Kapitány és legénysége a Sea Shepherd fedélzetén töltötték a karácsonyt és felfedezték, hogy a portugál hatóság munkásai kifosztották a hajót. Megelőzendő, hogy a Sea Shepherdet átadják a Sierra Trading Companynak, Paul Watson és Peter Woof főmérnök úgy döntöttek, hogy megszöknek vele Lexiousből.

1980. február: A Sierra Trading Company több mint 1 millió USD-t fordított a Sierra javítására. A tulajdonos, Andrew Behr úgy tervezte, hogy február közepén újraindíttatja a bálnavadászatot. A tervei romba dőltek, amikor február 6-án, az éj sötétjében két férfi és két nő ereszkedett a kikötő vízébe. A Sierra elsüllyedt anélkül, hogy bárki megsérült volna a legénység tagjai közül, és a világ egyik legkönyörtelenebb, illegális bálnavadászhajója végérvényesen befejezte gyilkos tevékenységét.

1980. március: Azért, hogy megakadályozzák a Sea Shepherd visszatérését a kanadai fókavadászat helyszínére, Paul Watson Kapitányt a fókavadászat első napjától 10 napra börtönbe zárták, mivel az 1979-es fókavadászat elleni kampányukkal – melyet a kormány engedélye nélkül hajtottak végre – veszélyeztették a kanadai fókavadászatot. A 10 napos börtönbüntetés mellett Paul Watson Kapitányt 3 évre kitiltották a fókamészárlás helyszínéről.

Az elsüllyesztett Ibsa II.

1980. április: Április 28-án Vigoban elsüllyedt két illegális spanyol bálnavadászhajó, az Ibsa I és az Ibsa II, mivel a spanyol bálnavadász-flotta rendre túllépte a meghatározott vadászati kvótát. Még ebben a hónapban Jet Johnson Gran Canariára érkezett, és Las Palmasban kiplakátozta a Sea Shepherd 25.000 USD fejpénzajánlatát az Astrid bálnavadászhajó nyomravezetője számára. Az Astrid tulajdonosa nem bízhatott meg saját legénységében, ezért inkább kivonta a forgalomból a gyilkos járművet.

1980. szeptember: A Spanyolországban és Portugáliában elsüllyesztett bálnavadászhajóknak a híre világszerte elterjedt. A Dél-Afrikai Haditengerészet elsüllyesztette a Susan es a Theresa illegális bálnavadászhajókat, miután elkobozták a Sierra tulajdonosától. Ezzel az Atlanti-óceánon zajló illegális bálnavadászat befejeződött.

1980. október: Watson Kapitány felkínálta a Sierra elleni kampány történetének szerzői jogait a Warner Brothers számára, és elegendő pénzt gyűjtött egy újabb hajó megvásárlására. A St. Giles halászhajót átnevezték Sea Shepherd II.-re és Hullból Greenockba (Skócia) vezették, ahol felújították.