Erwin Vermeulen kommentárja
Nem tekinthetjük a Spitzbergák földjét romlatlannak. Az északi bálnák XVII. századi tömegmészárlása, melyben Európa számos bálnavadász társasága kivette részét, az egykori gazdag bálnaállományt végzetesen kipusztította az Arktisz környéki szigetvilágban. A tengerparton töménytelen mennyiségű beluga- és rozmárcsontváz hever, a rozmárokat ebben a régióban majdnem a kipusztulásig vadászták. A magával ragadó tájkép és a még meglévő vadvilág turisták ezreit vonzza ide, a fagyos tengerből kiemelkedő Spitzbergák hófödte csúcsaihoz.
Azt gondolnánk, hogy az emberiség, különösen Norvégia –melynek fennhatósága alá ezek a szigetek (földrajzi és politikai gyűjtőneve: Svalbard) tartoznak–, tanult a romboló múlt hibáiból, és az idegenforgalmi bevételek fontosságának figyelembe vételével mindent megtesz a még meglévő természeti értékek védelméért… Nos, nem így történik!
Továbbra is vadászati szezonok vannak errefelé, a sarki fókákat csapdába ejtik a bundájukért, és igen, a bálnamészárlás is folytatódik.
A norvég bálnavadász-flotta egyik tagja, a Reinefangst
fotó: Erwin Vermeulen / Sea Shepherd
Ezért, nem lepődtem meg, amikor a múlt hónapban a Spitzbergák dél-nyugati fjordjába, Hornsundba hajóztam, az Ann-Brita és a Reinefangst illegális bálnavadász hajók gyilkos szigonyágyúit letakaratlanul találtam. Bár közel 2 évtized telt el azóta, hogy a Sea Shepherd hajója és a bálnavadászok járművei a norvég felségvizeken konfrontálódtak, az nem azt jelenti, hogy mi nem követjük nyomon az ő illegális tevékenységüket!
Tudjuk, hogy az utóbbi évtizedben a mészárlásban részt vevő hajók száma folyamatosan csökkent, ebben az évben 21 engedélyt adtak ki. Néhányan feladták a bálnatest iránti kereslet hiánya miatt, mások kénytelenek voltak végignézni hajóik elsüllyedését a saját kikötőikben. Szemtanúi voltunk az orvvadászok küzdelmének a mészárlási kvóta teljesítéséért, felváltva hibáztatták az üzemanyagköltségeket, a kedvezőtlen időjárást, a kijelölt a vadászati helyszín és a kikötők távolságát. Az 1986-os bálnavadászati moratórium életbelépése óta az illegális norvég bálnavadász-flotta közel 10.000 bálnát gyilkolt meg! Bár Norvégia tagja a Nemzetközi Bálnavadászati Tanácsnak (IWC), nem fogadja el és nem tartja be a testület döntéseit. 1982-ben benyújtottak egy formális keresetet a kereskedelmi bálnavadászat tervezett betiltása ellen. Ennek a gyenge és korrupt szervezetnek (IWC) az elmebeteg szabályai lehetővé teszik, hogy ha egy tagországnak nem tetszik a szervezet valamelyik törvénye / szabálya, akkor az ellen benyújtva egy keresetet, mentesül az adott törvény / szabály betartása alól! Norvégia felmenttette magát az import-exporttilalom alól, melyet egy másik, szintén hatástalan és korrupt szervezet, a CITES adott ki, és az illegális bálnamészárlásából származó zsákmányt a japán piacra exportálja.
Norvégia rövid időre kipróbálta a „japán-stílusú” tudományos bálnamészárlást, majd 1993-ban visszatért a nyílt, kereskedelmi bálnavadászathoz. 2005-ben 639, míg 2011-ben 533 bálna életét oltották ki. A norvég halászati minisztérium a 2012-es, május 1. és augusztus 30. közötti vadászati szezonra 1286 csukabálna életére határozta meg a mészárlási kvótát.
Amellett, hogy a kereskedelmi bálnavadászatra érvényes moratóriumot figyelmen kívül hagyják, Norvégia még az IWC „tudományos” számításainál (Revised Management Procedure – RMP) is magasabb vadászati kvótát határozott meg.
A norvég bálnavadász-flotta egyik tagja, az Ann Brita
fotó: Erwin Vermeulen / Sea Shepherd
A helyzetet súlyosbítja, hogy az illetékes norvég hivatal engedélyt adott az illegális bálnavadászoknak, hogy a közeli, Nyugat-Spitzbergák régióját vadászati területként használhassák. Ezzel együtt is a vadászati kvótájuk felét tudják teljesíteni. Olyannyira, hogy a kormány –maximálisan semmibe véve a felségvizeikben vándorló bálnák érdekeit– ebben a szezonban további két közeli, azaz gazdaságos bálnavadászati területet határozott meg a Spitzbergák körül.
A norvég kormányban már viccet csinálnak a „fenntartható” kifejezés komplett prostituálásából. Természetesen ha egyik klisét sem lehetne alkalmazni, akkor más mentség, mint például a bálnákat hibáztatni a halászok halainak elfogyasztásáért. Hallottunk már hasonló sírást a japán bálnaipar szóvivőjétől, az újfundlandi és a namíbiai fókagyilkosoktól, a taijii delfingyilkosoktól, a bonneville-i gát hivatalnokaitól egyaránt. Mindazoktól tehát, akik el akarják terelni a figyelmet a valódi problémáról: az emberek okozta, ipari mértékű túlhalászásról.
Unalmas és fárasztó már a tradícióra és a kultúrára hivatkozni, hogy a brutális és könyörtelen mészárlást újra és újra igazolni próbálják a világ szemében. Egy norvég hivatalnok még az őslakosok jogát is előcitálta magyarázkodásul. Dízelüzemű acélhajók modern elektronikai berendezésekkel és robbanófejes szigonyágyúkkal – nos ezeknek semmi köze semmiféle őslakosokhoz és semmiféle tradícióhoz!
Ahogy mindenhol, ahol értelmetlen mészárlás zajlik, érezni lehet a kapzsiság és makacsság szagát, a rosszul értelmezett nemzeti büszkeséget és a szándékos tudatlanságot! Ezt napjainkban Európa nem tolerálhatja már tovább!