2014. 02. 16-ot megelőzően 6 alkalommal jártam Japánban, mindegyik gazdagitott valamilyen érdekes tapasztalattal. Első alkalommal, 1979-ben az USA haditengerészetének kötelékében töltöttem 3 hónapot ott. A következő alkalmmal 2010. szeptemberében már az akkor 16 éves lányommal, Eloraval utaztam. Ekkor kért fel Paul Watson Kapitány, mérjem fel, mi történt Taiji-ban a Sea Shepherd legutóbbi jelenléte óta. Megkezdtük az Öböl Őre programot. Legközelebb 2011. márciusában, így személyesen is átélhettem a 9.0 erősségű földrengést és következményeit. Majd visszatértem 2011. májusában, nyomozást folytattam, milyen mocskos üzelmeket folytatnak a taijii delfingyilkosok Japán északi partjainál. Az ötödik utazásom 2011. decemberében volt, láttam kihajózni az Antarktiszi Bálnavédelmi Területre orvvadászatra induló Nisshin Maru-t. Ez volt az az időszak, amikor Erwin Vermeulen, holland Öböl Őrét hamis vádak alapján letartóztatták. Majd hónapokig tartó fogvatartás után, a biróságon felmentették a vádak alól. Ekkor is feltartóztattak a határon, és órákon keresztül kihallgattak, mielőtt beléphettem volna Japánba. A hatodik alkalom 2012. márciusában volt, ekkor ismét Eloraval utaztam Taiji-ba, mindkettőnket őrizetbe vettek, és kihallgattak, de végül megkaptuk a belépési engedélyt.

Térjünk vissza 2014. 02. 16-hoz. Egyedül utaztam Seattle-ből Szöulba, onnan rövid repülés Inchon-ba, majd tovább Osaka Kansai (KIX). 21.30-kor szálltam le a gépről, és 13 napot terveztem Taiji-ban tölteni, hiszen közeleg a mészárlási szezon vége. Le volt foglalva a szobám a reptéri szállodában és másnap reggelre oda volt rendelve a bérautó.

Ahogy várható volt, azonnal félrerendeltek kihallgatásra, ez alkalommal, kb. 4 órás procedúra után akiutasitásommal végződött. A hivatalos indok az volt, hogy a tevékenységem nem áll összhangban a turista vizum rendeltetésével. Az igazi ok, melyet szintén közöltek velem: a taijii „halászok” delfingyilkosok mérgesek rám, a róluk készült felvételek miatt, és mert olyan kijelentéseket teszek, hogy azok szégyent hoznak Japánára. Rögzitettem a teljes kihallgatást, ebből hallgató egy 14 perces részlet. A hangom rekedtes a felvételen, a nő a japán bevándorlási hivatal tolmácsa, a japánul beszélő férfi a bevándorlási hivatal tisztje.
Audio of interrogation

A dolgok itt keztek igazán furcsa fordulatot venni. Ha figyelembe vesszük, hogy mennyire Sea Shepherd ellenesek, (és ők pontosan tudták hogy ki vagyok, különösen mert Sea Shepherd Öböl Őre egyenruhában érkeztem) a japán kormány egyszerűen csak „terroristáknak” nevez bennünket, akkor úgy lenne értelmes, hogy szemmel akarnának tartani. De nem. Úgy tűnik, ebben is, akárcsak oly sok mindenben, a japán kormány hazudik mindenkinek.

2014. 02. 17-én, hajnali 01.30-kor fejeződött be a kihallgatásom, ott álltam a reptér zárt és kihalt biztonsági szekciójában. Megkérdeztem, nem mehetnék-e át a lefoglalt szállodai szobába, de közölték, keressek itt egy padot, ha pihenni akarok. Biztam benne, hogy a bevándorlási hivatal legalább fogdába kisér, ott van ágy és lehet enni némi banát, de nem. Ott hagygtak egyedül a saját eszközeimmel egy nemzetközi repülőtér zárt és kihalt biztonsági szekciójában. Gondoljunk csak bele, ha én el akartam volna követni bármit, micsoda kinálkozó alkalom lett volna!

Hogy még hihetetlenebb legyen, a feladott poggyászomat is magamhoz vehettem. Először közölték, hogy a vámhatóságnál helyeyik el éjszakára és fizetnem kellett 20 USD-t ezért a szolgáltatásért. Nem sokkal később, egy reptéri alkalmazott körbeszaladt (valóban szaladt) ebben a lezárt biztonsági szekcióban, hogy megkeressen engem. Visszaadta a 20 USD-t, átkisért egy ellenőrzési ponthoz, ahol átvehettem a poggyászomat.

Ebben a poggyászban volt egy apró svájci bicska is. Igazán kicsi. Feltették a táskát a futószalagra és átvilágitották, oda kellett adnom a bicskát. Ha bármilyen fegyverre lenne szükségem, akár támadó, akár védekező, a kis bicska lenne az utolsó, ami szóba jöhetne. Egyébként is, sokkal nagyobb kárt tudok okozni zsebemben lévő golyóstollal. És igen, a táskámban volt egy nagy tubus fogkérm, és némi további, személyes higiéniai folyadék. Úgy emlékszem, hogy a TSA és más reptéri biztonsági cégek dolgozói intézkednek ilyen esetben. Úgy tűnik, ez Japánban nem így működik.

Majdnem elfelejtettem. Megvizsgálták, de magamnál tarthattam a kamerám állványát, ami szintén a feladott poggyászomban volt. Egy meglehetősen méretes darabról van szó, akár még botként is használható lenne, de akkor természetesen illegális lenne. Az enyém csak egy kamera-állvány.

Tehát itt járkálok a reptéren (emlitettem már, hogy a nemzetközi repülőtér egy zárt, kihalt biztonsági szekciója?) az éjszaka közepén. Időnként felbukkant egy privát biztonsági cég egy-egy őre, intettünk egymásnak, az egyiktől megkérdeztem, hol lehetne venni egy sört. Nagyon barátságos volt és mutatott a bárok felé, de közölte, hogy reggel 7.00 óráig zárva vannak. Várakozási időmet néhány fotó készitésével töltöttem.

Találtam egy kellemes kis sarkot, ahol megpróbáltam pihenni, és mint minden jó stoppos, tudtam, hova tettem a törölközőmet.

Hajnali 4.00 óra körül két egyenruhás rendőrtiszt ébresztett fel. Örültem nekik. Úgy gondoltam, ha valaki tudhatja, hol lehet kapni egy sört és/vagy egy fánkot, akkor ők azok. Tudom, hogy ez így van, mert – meg is magyaráztam nekik – én egy nyugdijas rendőrtiszt vagyok. Sajnos, ők is csak azt tudták mondani, amit a biztonsági őrök, reggel 7.00-ig várnom kell.

Ez a két fiatalember nagyon udvariasan, angolul közölte velem, hogy a reptér zárva van, és nem szabadna itt lennem. Tényleg? Elmagyaráztam, hogy megtagadták a belépési engedélyt Japánba, és az útlevelemet elvették. Csak egy délutáni géppel tudom elhagyni az országot. Megkérdezték tőlem, miért vagyok kiutasitva, közöltem, hogy azért, mert a delfingyilkosok idegesek, ha lefotózom őket. Azt felelték, ez nevetséges indok. Egyetértettem velük. Aztán hozzátettem, hogy valószinűleg a Sea Shepherd-del való együttműködésem is közrejátszott, rámutattam Sea Shepherd pólómra, ami akkor tudatosult bennük először. Ezt követően még megismételték, hogy a belépési engedélyem megtagadása „nevetséges”. Tartottam a kezemet, hogy megbilincselhessenek. Gondoltam, ha nem lehetek itt, de el sem hagyhatom ezt a helyet, akkor az egyetlen lehetőség, hogy letartóztatnak. Legalább ott van egy ágy… De közölték, nem tartóztatnak le, megdicsérték a tetoválásaimat, és jó éjszakát kivántak.

Végül reggel 7.00 óra lett, és a bárok kinyitottak.

12.50-kor szállt fel a gépem Inchon-ba, majd 3 órás várakozással vissza Seattle-be. A légitársaság szolgáltatta vissza az útlevelemet. Végre feladhattam a poggyászomat (a folyadékokkal, a fotós állványommal és más eszközeimmel), ami nagyban megkönnyitette mozgásomat.

A reggel lassan telt, talán, mert egy kicsit fáradt voltam. Egy kis asztalhoz ültem le, kezemben egy hideg sörrel. Egy 20 éves körüli japán gyerekcsoport fotózkodott velem szemben. Felálltam, és felajánlottam nekik, hogy lefotózom őket, örömmel elfogadták a segitséget. Az egyik lány kicsit éberebb volt, mint hajnali 4-kor a rendőrők, és közölte barátaival: „Sea Shepherd”. Mindannyian megismételték szavait. Én mosolyogtam, ők mosolyogtak és elkészült a fotó, majd tovább mentek.

47 órával elindulásom után visszaérkeztem a Seattle-i reptérre.

Scott West
Kampány koordinátor – Végtelen Türelem Hadművelet
nyomozási igazgató – Sea Shepherd Conservation Society
különleges nyomozó (nyugdijas) United States Environmental Protection Agency / Criminal Investigation Division