…avagy miért élvezzük, hogy a világ legmegvetettebb és a legtöbbet ócsárolt környezetvédelmi mozgalma vagyunk!Paul Watson Kapitány esszéje

A Sea Shepherd Conservation Society betöltötte működésének 38. évfordulóját.

1977 júliusában hagytam el a Greenpeace-t, hogy létrehozzam a Sea Shepherd-et. 38 év – és még mindig itt vagyunk! Aktívabban és erősebben, mint valaha. Nem volt könnyű eljutni idáig. Ha figyelembe vesszük csak az oldalamat, senki nem szerezhet 600 millió barátot anélkül, hogy ne szerezzen néhány ellenséget is. És nekünk vannak ellenségeink – nem is kevesen, vagy mondhatnánk inkább, hogy egész hordák. És ezek az ellenségek azok, akik megerősítenek minket, akik miatt aktívak vagyunk, akik miatt résen állunk, és akik lehetővé teszik számunkra, hogy a legagresszívebb, legegyenesebb és legsikeresebb tengeri természetvédő szervezet lehessünk a világon! Amikor megalapítottam a Sea Shepherd-et 1977-ben, olyan mozgalmat akartam létrehozni, mely elkötelezett és szenvedélyes önkéntesekből és támogatókból áll.

Nem akartam udvariaskodó, bálnaadoptáló, aláírásgyűjtő, pénzt tarháló társasági klubbot létrehozni. Nem azért hoztam létre a Sea Shepherd-et, hogy tiltakozó szervezet legyen. Célom a beavatkozás volt. Szemtől szembe, semmiféle értelmetlen látszatfellépés! Olyan szervezetet akartam létrehozni, amitől megreccsennek a hajók, elsüllyed néhány a pokolba, ha arra van szükség! Olyan csapatot akartam, mely kimondja azokat a dolgokat is, amit az emberek nem akarnak hallani, amely olyan dolgokat tesz, amit az emberek nem szeretnek – röviden a szervezet, mely felbosszant néhány embert. Miért? Mert az emberek jelentik a környezetvédelmi és természetvédelmi problémák gyökerét. Az emberek azok, akik ellopják más fajoktól az élet lehetőségét, megsemmisítik életterüket, szennyezik az óceánokat, a földet és a levegőt. Az emberek azok, akik saját populációjukat őrült mértékben túlszaporítják. És a legfontosabb, hogy a gőgös emberi lények árcédulát tesznek mindenre a természetben, és döntenek úgy, hogy szándékosan ignorálják mindazokat a károkozásokat, amit nap mint nap elkövetnek a természet ellen. Oh igen, korábban is és jelenleg is felbosszantunk embereket. Szakértőjévé váltunk a bosszantásnak. Valójában nagyon egyszerű dolog. Nem kell hozzá mást tennünk, mint kimondjuk az igazat. Nem kell hozzá mást tennünk, mint konfrontálódni emberekkel, vállalatokkal és kormányokkal, akik a környezet, a vadvilág és a természet szisztematikus és kapzsi kihasználásáért felelősek!Soha nem állt szándékunkban népszerűségi versenyt nyerni, vagy környezetvédelmi díjakat kapni. Valójában személyes elégedettséggel tölt el, amikor azt hallom, hogy az emberek megbélyegzik a Sea Shepherd-et, ócsárolnak és fenyegetnek minket. Az elmúlt két és fél évtized során engem neveztek már elég sok mindennek. A kapitalisták kommunistának, a kommunisták és szocialisták kapitalista imperialistának. Kulturális imperialistának, etnocentrikus imperialistának, elitistának, fasisztának, anarchistának, ateistának, földönkívülinek, buzinak és homofóbnak. Átkoztak már, mint pacifistát, ökoterroristát, kalózt, bűnözőt, idiótát, őrült környezetvédőt, hippit, géprombolót. Neveztek már gonosz géniusznak, mesterelmének, hülyének, baromban. Ja és rasszista, bigott és szexista is vagyok. De neveztek már gyilkosnak is, bár nem emlékszem, hogy valaha is megöltem volna bárkit is. Hívtak már csempésznek, fókakölyök gyilkosnak, olajszennyezőnek, hipokritának és természetesen seggfejnek, köcsögnek, golyósnak, marhának, stb, stb. Ez szerfelett mulatságos. Talán ezek közül még illik is rám néhány jelző – nem tudom – őszintén nem is érdekel. De nem lehetséges, hogy mindegyik jelzőnek megfeleljek, és bizonyosan nem lehetek egyszerre mindegyik! Az egészet betudom általam nem ismert emberek valóságról alkotott egyéni nézőpontjának, nem ismerem őket, tehát megítéléseiket könnyedén hagyom figyelmen kívül. Carlos Castaneda Don Juan című epikus történetében írt az ellenségeink fontosságáról. Minél többet ér el valaki, úgy növekszik az ellenségeinek száma is. A siker ellenérzést szül, a dicsőség szembenállást teremt. A cselekvés dühöt vált ki, és a düh az ellenségesség hajtóereje. Az őszinte igazság az, hogy ellenségeink arra hívják fel figyelmünket, hogy jó úton járunk. Az ellenségeink inspirálnak, hogy tegyünk még többet, és ők adják az erőt a csatáinkhoz. A gyűlöletük, a rosszindulatuk, az általuk gerjesztett kihívások úgy működnek motorjainkban, mint a magas oktánszámú üzemanyag. És igen, kifejezetten élvezem az energialöketet, az inspiráló áradatot, amit minden egyes ismeretlen ellenségünktől kapunk!

Kik az ellenségeink?

Lássuk csak, hol is kezdjem?
Szerencsére oly sok van belőlük! Három külön kategóriába sorolom őket.

Az első kategóriában a szakmai ellenségeink tartoznak.
Azok a bálnaorvvadászok, delfingyilkosok, fókavadászok, orvhalászok, orvvadászok, környezetszennyezők és természetesen támogatóik a politikusok és bürokraták, akiknek szoknyái mögé bújnak védekezésül, hogy elrejtsék szörnyű rémtetteiket. Ezek az ellenségek a nemzetközi színtérről: norvég, japán izlandi, grönlandi és feröeri cetgyilkosok; újfundlandi, québeci, norvég és namíbiai fókagyilkosok. De bővelkedünk ellenségekben a trófeavadászok között is, ahogy nem örvendünk túl nagy népszerűségnek egy halom ország halászati közösségeiben sem, mint például Tajvan, Spanyolország, Malajzia, Japán, Peru, Ecuador, hogy csak néhányat nevezzek meg. Nemrégiben egy feröeri riporter megkérdezte, milyen érzés lehet a leggyűlöltebb embernek lenni a Feröer-szigeteken. Be kell valljam, bóknak vettem, és kínosan éreztem magamat Rosie Kunneke-vel szemben; úgy gondolom, én kiérdemeltem a jelzőt, de Rosie is elnyerte a leggyűlöltebb nő címkét a Feröer-szigeteken. Az embernek meg kell dolgoznia azért, hogy a a leggyűlöltebb lehessen a Feröer-szigeteken. Vegyük ehhez az egyéb kitüntetéseket, amiket már kaptam: a leggyűlöltebb ember Újfoundlandon, és Japánban.

A második kategóriába tartozó ellenségek azok, akik a látszólag szövetségesnek tűnnek, megbecsült környezetvédők és állatjogi aktivisták.
Sajnos a Sea Shepherd az „éjszaka hölgye” a környezetvédelmi és állatjogi színtereken. Sokan titkon egyetértenek céljainkkal, de nem szívesen mutatkoznának velünk a nyilvánosság előtt. Szerencsére abban hiszünk, hogy a környezet- és állatvédelmi mozgalmak sikere a módszerek sokszínűségében rejlenek, és azoknak a csoportoknak a tevékenységeit is üdvözöljük, melyek nem tolerálják a mi módszereinket. Már csak azért is, mert a Sea Shepherd nem azért létezik, hogy más szervezetek aggályait csillapítsuk. Azért létezünk, hogy beavatkozzunk veszélyeztetett fajok és élőhelyeik védelmében. Ezen kategóriába tartozó ellenségeink kritikáit vidáman és toleranciával kezeljük. Ahogy egyre növekszik az ökológiai pusztítás felismerése, ez a kategória jelenti a legkevesebb problémát, miközben mi egyre elfogadottabbakká válunk. De még mindig elég sok csoport van, akik továbbra is gyűlölnek bennünket, de ezzel nincs semmi bajunk. Ez a fajta rosszindulat nem ritkán azokra az emberekre irányul, akik ténylegesen tesznek valamit.

Vegyük példaként Dian Fossey-t – aki egymagában képes volt elérni, hogy a hegyi gorillák életben maradjanak. Az ő valós ellenségei a kormány tagjai és természetesen az orvvadászok között voltak. Számos történetet kreáltak a lejáratására. Ő volt az asszony, aki ki mondta, amit ki kellett mondania, megtette, amit meg kellett tennie. Az ő munkája vonzotta be az igazi nagy pénzeket a két nagy környezetvédelmi multihoz! Milliókat szereztek Dian Fossey aktivizmusának köszönhetően, és csak ezreket fordítottak vissza a munkájának támogatására. Mégis, amikor keményen fellépett az orvvadászok ellen, mindkét csoport megfenyegette, hogy teljesen elzárják az anyagi forrásait, ha nem vonul vissza. Az ő esetében konkrétan a szövetségesei szabotálták, hogy ne támadhassa a valódi ellenségeket, az orvvadászokat. Így tehát az ő „szövetségesei” valójában első kategóriás ellenségek voltak, akik kihasználták Diant, azzal a kizárólagos céllal, hogy pénzhez jussanak, és valójában egyáltalán nem aggódtak a gorillákért, legfeljebb ha árucikként szerették volna használni őket.

A harmadik kategória azoké, akik az ellenségek hordójának a nyálkás fenekén lakoznak.
Ezek a társadalom kettyósai, akiknek egyetlen életcéljuk, hogy sárral, szeméttel dobálózzanak. Természetesen ezekből is jutott nekünk néhány. Előbújnak a homályból, hogy a társadalmi, kulturális és politikai korrektség nevében támadjanak ránk. Rendszerint nincs túl sok mondanivalójuk, sem nem tényszerűek, sem nem összefüggésekre mutatók. Ebben a tömegben van néhány egykori kiábrándult csapattag, akik a hajóinkról történt elbocsájtásukra vagy kirúgásukra reagálnak mocskolódással. Ők azok a bugyuta rajzfilmfigurák, akik azzal töltik idejüket, hogy web-oldalakat és fb-oldalakat hoznak létre, hogy minket támadjanak. Van elég efféle. Nem látogatom ezeket a figyelemre sem méltó felületeket, csak pletykákból és hozzászólásokból tudok a létezésükről.1977 óta több mint 7.000 önkéntesünk és alkalmazottunk volt. Közülük csak néhány tucat távozott megkeseredetten, elégedetlenül, és tette életcéljává, hogy megkísérje lejáratni, vagy megzavarni a Sea Shepherd-et. Ebből a kategóriából érkeznek azok a vádak, hogy olajat öntünk az óceánba, delfineket szigonyozunk meg és sportlövészetet folytatunk tengeri madarakra. Az ő híradásuk olyan, mint az ufó-látóké, sok színészkedés és fecsegés, de fénykép, dokumentáció egy darab sem. Ezzel a kategóriával szemben egyetlen taktika működik, az ignorálásé. Az internet térhódítása óta, bármely kettyós emberforma létre képes hozni egy facebook oldalt, és már fröcsögheti is mindazt az értelmetlenséget, amit csak akar. Ha válaszolunk nekik, az csak olaj a tűzre, csak arra inspirálja őket, hogy még több gyalázkodó váddal rukkoljanak elő.

Ezért nagyon fontos felismerni, kik a valódi ellenségeink. Ők kizárólag az első kategóriába tartozók. Ők az az ellenség, amelyre minden energiánkat és figyelmünket szenteljük. A második kategória csak jelentéktelen figyelemelterelés, és csupán akkor érdemes vele foglalkozni, amikor támad. A harmadik kategória pedig egyszerűen nem érdemli meg, hogy bármit is tegyünk vele kapcsolatban, tervszerűen figyelmen kívül lehet hagyni, kivéve, ha bizonyos terv részébe illeszkednek. Így tehát igazi ellenségeink támadásaira fókuszálunk, mint a bálna-, delfin- és fókaorvvadászok, orvhalászok. A „szövetségeseink” támadásait pedig védekezően kezeljük. Csoda, hogy 38 év után még életben vagyok, és a Sea Shepherd sikeresen fejlődik a konfrontációk százainak ellenére, annak ellenére, hogy ránk lőttek, hajóinkat szabotálták, nekünk ütköztek, az életünket fenyegetik. Annak ellenére, hogy torpedót lőttek ránk, összevertek a fókavadászok, könnygáz-spray-t fújtak ránk és több haditengerészeti egység üldözött bennünket, bepereltek, politikailag és bíróságokon zaklattak minket. A nyílt vizeken zajló drámai harcok után valójában nehéz felizgatni magunkat olyan semmiségeken, mint az interneten megjelenő becsületsértő megjegyzések! Túléltük és fejlődésünk során elég sok óceán-fosztogatót gyűrtünk le.

Amikor az ellenségeink kalóznak neveztek bennünket, válaszként megterveztük a saját Jolly Roger logónkat. Személy szerint úgy gondoltam, a kalózság vádja valójában dicséretnek számít. A XVII. században nem az angol vagy spanyol armada volt az, amely megállította a Karib-tenger kalózait. Azt a feladatot, Henry Morgan-nak egy kalóznak sikerült véghez vinnie. Morgan csak azután lett bűnöző, miután Jamaica kormányzója lett. Más szóval, ha meg akarjuk állítani a kalózkodást, akkor ezt kalózokkal kell végrehajtatni, a Sea Shepherd a jó kalóz, mely üldözi a rossz kalózokat.

A Sea Shepherd Conservation Society érinthetetlen szervezet! Nem vagyunk megvesztegethetőek, nem vagyunk eltéríthetőek, sem politikai, sem kulturális, sem filozófiai vagy szociális programokkal. Azt mondjuk, amit mondanunk kell. Beszámolunk arról, amit látunk. Beavatkozunk az illegális tevékenységekkel szemben úgy, hogy közben nem sértjük a nemzetközi törvényeket és a 38 év során – mióta a nyílt tengereken tevékenykedünk – soha nem okoztuk emberi lény sérülését, sem halálát. Büszkék vagyunk a múltunkra és büszkék vagyunk mindarra, amit elértünk, és ez a büszkeség adott eddig nekünk magabiztosságot ahhoz, hogy fellépjünk ott, és akkor, amikor kellett, hogy megállítsuk az óceáni élet és az életterek kegyetlen és törvénytelen megsemmisítését.

a taijii delfingyilkosok még a kikötő bejáratánál hálókba tekerik a Fehéroldalú delfineket, hogy megakadályozzák a szikláknak vetődést

Az igazi ellenségeink odakint vannak, a vizeken, és továbbra is kihívás elé állítjuk őket nyugodt és háborgó tengeren, a jégtáblák között és az egyenlítői vizekben egyaránt! Kihívás elé állítjuk őket a bíróságokon és a piacokon, és ott támadjuk őket, ahol igazán elevenébe találunk: a beteg módon kiharcolt profitjukon. Mert ha mindent számításba veszünk, gyűlölve lenni nem annyira rossz. Hamis vádak, gonosz pletykák, hamis bizonyítékok, kifacsart hazugságok, fortélyoskodások – ezek mind jelentéktelenek, figyelmen kívül lehet hagyni őket. Az egyetlen, ami számít, ami igazán számít, hogy továbbra is a gyilkosok és pusztítók megállítására összpontosítsunk! Az életek számítanak, amiket megmentünk, a fajok, az ökoszisztéma, amit védelmezünk. Kötelezettségünk és felelősségünk van a jövő felé! Mivé válik ez a világ 10 év, 100 év, 1.000 év vagy 1 millió év múlva, ha nem cselekszünk? A környezetvédő megengedheti magának, hogy támadják és gyűlöljék. Azt viszont nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne cselekedjünk! Sohasem engedhetjük meg magunknak, hogy féljünk a rágalmazások miatt, vagy féljünk, mert mások lebeszélnek arról, amit meg kell tennünk! És amit meg kell tennünk, az hozzájárul ahhoz, hogy jóvátegyük mindazt a bűnöket, amit az emberiség elkövetett a természet ellen. 500 év múlva senki nem fog emlékezni napjaink jelentéktelen dolgaira. Senkit nem fog érdekelni, hogy valaki mit mondott másokról, sem az egyéni tettekre, vagy kampányokra sem. Az emberek arra fognak emlékezni, hogy régen éltek bálnák, de többé már nem, vagy éppen hogy sikerült túlélniük. Arra fognak emlékezni, hogy régen voltak esőerdők, vagy talán még lesznek esőerdők és Chico Mendes nevére fognak emlékezni. Vagy esetleg még lesznek hegyi gorillák és emlékezni fognak Dian Fossey nevére.

És remélhetően lesznek még cetek az óceánokban – a mi erőfeszítéseink eredményeként! Azok akiket ma átkoznak aktivizmusukért, a holnap angyalai lehetnek; és azok az emberek lesznek a holnap démonai, akiket ma a vagyonukért és hatalmukért tisztelnek! A történelem majd felment minket és őket fogja elítélni. Egy dolgot elmondhatunk teljes bizonyossággal, az életek megmentése, a fajok és élőhelyük védelme jó és nemes. A fajok kiirtása és élőhelyük megsemmisítése rossz. Ebben a megállapításban nincs semmi nehezen értelmezhető. Vagy a bolygó védelmezője vagy, vagy pedig pusztító parazita a bolygón. A bolygót kihasználó parazita gyilkosoknak nem kell erőlködniük, semmi olyat nem tudnak mondani, amivel eltéríthetnek valakit, aki elszánta magát az élet, bolygónk ökoszisztémájának védelmére. Arra kell csak emlékeznünk, hogy amikor az emberek gyaláznak és fenyegetnek minket, az csak annyit jelent, hogy éppen valami értékeset teszünk!

Oscar Wilde bölcsen megjegyezte egyszer: „Az egyetlen dolog, ami rosszabb annál, mint amikor beszélnek rólad, az, ha egyáltalán nem beszélnek rólad!” Kritizálóinknak csak annyit, hogy mi nem beszélünk róluk. Egyszerűen nincs rájuk időnk. Ők annyit beszélhetnek rólunk, amennyit csak akarnak, nem érünk rá velük foglalkozni, el vagyunk foglalva az tengeri ökoszisztéma védelmével!