Válaszunk a $laveWorld nyílt-levelére, és felhívásunk nagyszabású újévi fogadalomtételre

news-131221-1-1-SeaWorld_Orlando066-300wA BLACKFISH dokumentumfilm nyomán kétségbeejtő állapotba jutott $laveWorld most keserves erőfeszítéseket tesz, hogy talpon maradjon a tengeráradatnyi negatív sajtóvisszhang és a közvélemény haragjával szemben. Miután a meghívott előadóművészek sorra mondják le fellépésüket (mindez idáig 8) a $laveWorld aktuális “Bands, Brews & BBQ” koncertsorozatáról, hivatkozva a BLACKFISH dokumentumfilmben feltárt visszásságokra, a $laveWorld úgy döntött, hogy nyílt levélben fogalmazza meg válaszait. A $laveWorld képviselői megtagadták nyilvánosságra hozni, hogy mennyi pénzt fordítottak arra, hogy a válaszok megjelenjenek az USA nyolc jelentős újságjában, de egész biztosan több ezer USD-jükbe került tartalmas sajtónyilatkozatuk.

Aki esetleg laikusként olvasta a nyilatkozatot, annak talán kissé nehézkes elválasztani a tényeket a fikcióktól, melyeket a $laveWorld oly ékesszólóan kerekített ki a tengeri emlősöket fogságban tartó iparágról. A Sea Shepherd ezúton prezentálja a $laveWorld érveinek cáfolatát, mely remélhetően hozzájárul a tisztánlátáshoz a témában.

Continue reading

A $laveWorld – WAZA – IMATA triumvirátus együttműködése a japán delfingyilkosokkal

Erwin Vermeulen – Öböl Őre – kommentárja

Fehéroldalú delfinrabszolga

Fehéroldalú delfinrabszolga

2012.08.27-én a $laveWorld engedélyért folyamodott „Kirara” a 6 éves Fehéroldalú delfint akarták importálni a san antonioi $laveWorld egyik tartályába. „Kirara” 2006.05.03-án látott napvilágot a japán Kamogawa $laveWorld-ben.

A Kamogawa $laveWorld-ben több mint 50 áldozatot raktároznak, többségük a vadonból elrabolt, úgynevezett elsőgenerációs delfinrabszolga. A hírhedt intézmény tartályaiban vegetál „Bingo” és „Stella” a két, izlandi vizekben befogott Kardszárnyú delfin; három Beluga Kanadából és Oroszországból; vadonból elrabolt Palackorrú-, Közönséges-, Risso- és Fehéroldalú delfinek.

Két Kardszárnyú delfint „Lolita”-val együtt, 1970.08.08-án a Salish-tengeren, a hírhedt Penn-öbölből raboltak el, és 4 éven belül meghaltak a Kamogawa $laveWorld tartályaiban.
Continue reading

Cynthia Payne – ex-$laveWorld állatgondozó – megrázó beszámolója

A BLACKFISH dokumentumfilm megtekintése után újabb, egykori $laveWorld-alkalmazott, Cynthia Payne tárta a közvélemény elé, hiteles, személyes tapasztalatait a $laveWorld rejtegetett szennyéről.

Az orlandoi $laveWorld-ben dolgozott 1992-94 között. Legjobb tudása szerint, a maximumot nyújtotta a gondjaira bízott állatoknak, de aztán rájött, tévedett. Cynthia csatlakozott az egykor delfinrabszolgatartó-intézményekben dolgozó emberekhez, akik felemelték szavukat az intelligens cetek emberi szórakoztatásra való felhasználása ellen. KÖSZÖNJÜK, CYNTHIA!

Cynthia egy kis manatit etet üvegből, a tolakodó többiek között

Cynthia egy kis manatit etet üvegből, a tolakodó többiek között

A 3 év alatt, amíg az orlandoi $laveWorld állat-egészségügyi osztályán dolgozott, számos halálesetnek és nyomorúságnak volt szemtanúja, köztük Kardszárnyú delfinek tragédiájának.

Megrázó beszámolója „Nootka”-ról és halva született kicsinyéről.

Continue reading

Tim Zimmermann: Gyilkos a medencében

Az eredeti cikk angolul: Tim Zimmermann: Killer in the Pool

Dawn Brancheau

Dawn Brancheau

Ahhoz, hogy valaki egy Kardszárnyú delfinnel dolgozhasson egy delfinrabszolgatartó-intézményben, nagyon sok szempontnak kell megfelelni, rendelkezni kell tapasztalattal, intuitívnak, sportos testalkatúnak kell lenni, és még sorolhatnánk az alapkritériumokat. Kevesen voltak jobbak, mint a $laveWorld vezető idomárja, Dawn Brancheau, aki 40 éves, szőke, élénk teremtés volt, a szó szoros értelmében egy igazi plakátlány az Orlando-szerte látható $laveWorld plakátokról. 9 évesen, egy családi kirándulás során határozta el, hogy Kardszárnyú delfinekkel akar dolgozni.

Continue reading

Gusztustalan & cáfolhatatlan tények a $laveWorld szaporítási programjáról

Sok pro-captivity nézetű személy támogatja a $laveWorld tenyésztési programját és ellenzi a vadonból történő elrablást. De vajon ezek a személyek tudják-e, mit is jelent a $laveWorld fogságban tartott cetjeinek szaporítási programja? Figyelem! Megrázó képek és magyarázatok következnek…

Nem titok, hogy a $laveWorld mesterséges inszeminációt hajt végre a tartályaiban raboskodó ceteken. A hím áldozatokat arra idomítják, hogy engedjék az idomároknak, hogy kézzel stimulálják őket, hogy összegyűjtsék a spermiumot, amit használatig lefagyasztanak. Amit aztán a mesterséges megtermékenyítési eljárás részeként endoszkóp és katéter alkalmazásával juttatják be a nőstény áldozatok méhébe.

perverz & aberrált megerőszakolás

perverz megerőszakolás

Continue reading

A $laveWorld és a Loro Parque véráztatta kapcsolata

„Trua” 2005-ös születése azt jelentette, hogy a $laveWorld orca-rabszolga-kollekciója 24 darabra duzzadt. A $laveWorld felismerte, hogy a tartályai megteltek, így gazdasági megállapodást kötött a tenerifei Loro Parque abusement parkkal. A szerződés értelmének megfelelően, a Loro Parque épített egy orca-tartályt, és abba a $laveWorld kikölcsönözte felesleges Kardszárnyú rabszolgáját, tenyésztési programra. A szerződés 25 évre szól, de 10 évente meghosszabbítható.

A következő évben a $laveWorld elrabolt négy fiatal Kardszárnyú delfint a családjától, az óceánból, és a fél világon átutaztatta az áldozatokat Tenerifére. Ott bekerültek a tartályba, hogy szaporodjanak egymással és kialakítsák saját közösségüket. Bármiféle felelős tervezésnek hátat fordítva, mindkét nőstény áldozat közeli vérrokonságban áll a hímekkel. Most, hét évvel később, már nyilvánvaló, ebben az ellenséges társadalmi rendszerben, a beltenyészet következtében, az ártatlan óriások kiszámíthatatlanná, veszélyessé váltak, borzalmas hegesedések tanúskodnak arról, hogy milyen súlyos sérüléseket okoznak egymásnak. Agressziójuk számos idomár sérülését és 1 idomár halálát okozta. Eddig.

Tekoa bőre

„Tekoa” összekaszabolt bőre

Continue reading

A Slave World Kardszárnyú delfinrabszolgái a moszkitók lakomái?!

Forrás: Tim Zimmermann / http://timzimmermann.com/2013/04/17/captive-orcas-and-mosquitos/

Egykori Slave World idomárok, Jeffrey Ventre (orvos) és John Jett (egyetemi professzor) tudományos publikációja jelent meg a Journal Of Marine Mammals And Their Ecology.

Kardszárnyú delfinrabszolga - mint moszkitó "leszállópálya"

Kardszárnyú delfinrabszolga – mint moszkitó „leszállópálya”

Continue reading

A delfináriumok színfalai mögött – A delfinrabszolgák szexuális zaklatása és kizsákmányolása

~ Az „embereket” úgy definiálják, hogy Földünk legintelligensebb lényei, és ebből kifolyólag automatikusan a legdominánsabbak is. Mindazonáltal, az uralkodás iránti kényszeres vágy teszi az „embert” bolygónk legdestruktívabb lényévé. ~

http://krystalludeman.tumblr.com/post/42917584389/behind-closed-doors-sexual-abuse-of-captive-dolphins – Krystal Ludeman leleplező tanulmánya

Ez az oka annak, hogy az emberi lények leigázzák és uralkodnak a nem-emberi fajok felett. Az egyik legextrémebben elképesztő megnyilvánulása az emberi faj uralkodási kényszerének a bestiális, szexuális dominancia. Bestialitásról akkor beszélünk, amikor egy „emberi” lény létesít szexuális kapcsolatot nem-emberi lénnyel, például kutyával, lóval, delfinnel. Az „emberi faj ilyen fajta dominanciája illegális Földünk legtöbb országában, köztük az USA-ban is.

Continue reading