Vadon élő orosz kardszárnyú delfinek eladók

Grafika @Mark Garrison

Míg a nyugati kultúrákban már egyre inkább elítélik a delfinek rabságban tartását, addig Oroszország kardszárnyú delfineket fog be és árusít kínai szórakoztató parkok számára.

Lina Zeldovich tényfeltáró riportja

A csónak egy békésen táplálkozó kardszárnyú raj körül körözött. A legénység az elmúlt napokban jó néhány rajt követett, sikertelenül. Tíz elbukott kísérlet után már tudták: célpontjuk nem könnyű préda. Ezúttal tehát türelmesek voltak, és folyamatosan az állatok körül köröztek, hogy elaltassák gyanakvásukat.
Mikor a kardszárnyúak már elég nyugodtnak tűntek, a legénység összehúzta a kerítőhálót, melyben kb. 20 delfin – felnőttek és borjak – úszott körbe-körbe kétségbeesetten. Néhány percen belül az állatok felfedezték a szabadulási útvonalakat, és megpróbáltak kitörni.

„A felnőttek a tat felé indultak, a háló felett próbáltak menekülni. Lenyűgöző módon csinálták: egy kardszárnyú feljött egészen az úszókhoz, majd fejjel lefelé átfordult a hátán,” – idézte fel később a legénység egyik tagja a befogásról készült írásos beszámolóban. „Ugyanekkor a fiatal állatok a hajó orra felé fordulva próbáltak kijutni.”

Continue reading

„Felesleges” állatkerti szaporulat

Felkavaró, 18+ oknyomozó tartalom!

Az állatkertek számára vadonból elrabolt állatok egyszerűen árucikkekké válnak. A természetellenes környezet megfosztja őket a természetes viselkedés lehetőségétől. Létezésük stresszből és unalomból áll. Annak ellenére, hogy fogságban az állatok mentálisan és fizikálisan egyaránt sérülnek, számos állatkert folytat szaporítási programot. Egyrészt fenntartják az állatállományukat, másrészt az újszülött a legnagyszerűbb módja a { } látogatók bevonzásának. „Némi hátránya” azért van az állatkerti szaporításnak, mégpedig a felesleges állatok keletkezése!

Continue reading

Anti-captivity team-munkánk 2016-ban is elismerésre méltó!

seaworld-of-hurtA $laveWorld kénytelen volt tenni néhány szignifikáns bejelentést, ahogy kénytelen volt néhány vallomással is előállni.
Megkapták a san diegói $laveWorld bővítési tervére az engedélyt, azzal a feltétellel, hogy véget kell vetniük a szaporítási programnak. De így, természetesen a csudásan promótált „BlueWorld” projekt elveszítette lényegét, a $laveWorld sietve elállt a bővítési tervtől.

Continue reading

Vérvonalak & vér vonalak!

A $laveWorld gátlástalanul állította elő a beltenyésztett Kardszárnyú áldozatokat. A mesterséges megtermékenyítésnél arra sem figyelnek oda, hogy legalább ne szaporítsanak közeli rokonokból! De tulajdonképpen a fogságban tartott Kardszárnyú állomány méretéből adódóan a beltenyésztés egyre gyakoribb lesz. De nem számít, a lényeg az, hogy folyamatosan legyen elegendő Kardszárnyú a tartályaikban, akik előadják az ostoba mutatványokat!

Az alábbi link Elizabeth Batt informatív, kiválóan megírt cikke, bemutatja a fogságban tartott Kardszárnyúak vérvonalait és rámutat a féktelen beltenyésztésre.

Continue reading

Önveszélyes Kardszárnyú rabok

hugo-dead

Holtan végül minden rab elhagyhatja a tartályt „Hugo” is.

A Kardszárnyú delfinrabszolgák nemcsak az idomárjaik és egymás ellen fordítják agressziójukat. Számos esetet dokumentáltak, amikor szándékosan nekimentek a tartályuk ablakának, falának. Tekintettel arra, hogy a Kardszárnyú delfinek genetikailag kifinomult navigációs rendszerrel rendelkeznek; és feltehetően jól ismerik apró, mesterséges környezetüket, roppant valószínűtlennek tűnik, hogy ezek a „balesetek” nem szándékosak lennének! Minden bizonnyal a felgyülemlett agresszióról és öngyilkossági kísérletről van szó.

Continue reading

Mit akar a $laveWorld elrejtegetni azzal, hogy fekete krémet ken a Kardszárnyú rabszolgák hátára?

Számtalan trükköt vetnek be a $laveWorld idomárjai és állatorvosai, hogy viszonylag egészségesnek láttassák rabjaikat. A rendszeresen adagolt Valiumtól (a szedált irányíthatóságért) a tartály cement és fém alkotóelemeinek rágásától lekopott és töredezett fogak tisztításáig (a fertőzések megelőzéséért).

De vannak kevésbé közismert módszerek!

Az egyik ilyen például a trükkös fényvédő krémek alkalmazása. Fekete-cink-oxiddal kenik be a Kardszárnyú rabszolgák bőrének fekete területeit, amivel egyrészt akadályozzák a leégést, de főleg a meglévő hegeket kozmetikázzák a látogatók elől.

Continue reading

mosquarium – a cetek új orosz munkatábora

Az új orosz delfinrabszolgatartó-intézményt, melyet Európa legnagyobbjának tartanak, 2015. 08. 05-én nyitották meg, közel 3 éves csúszással. Ám a színfalak mögött, sőt a reflektorfényben máris egyaránt számos jel mutatja, a mosquarium vadonból elrabolt Kardszárnyú rabjainak frusztrációja rohamosan növekszik, a szűk és zsúfolt tartályokban és az elviselhetetlen zajban végrehajtott, monoton mutatványok alatt.
A Putyin által is üdvözölt intézménybe özönlenek a látogatók, melyek a delfin-és fókarabszolgák mellett halakat, rájákat, cápákat is láthatnak.

A Kardszárnyúak két Beluga, két Rozmár és 8 Palackorrú rabszolgával osztoznak egy tartályrendszeren! Értelmezhetetlen a koncepció, hiszen a négy fajból csak három él azonos éghajlatú területen!

Continue reading

Tibike története

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Család, mely békében élt a többi Családdal, óvták és tisztelték egymást. Történt egyszer, hogy ez a Család a mindennapi rutinnak megfelelően elindult bevásárolni. Útközben váratlanul rájuk rontott egy fegyveres gyermekrabló bűnbanda, és elragadta kisfiukat!

Az elszakított Család kétségbeesetten könyörgött, de a barbár bűnbanda nem mondott le a zsákmányról! A kisfiút gyorsan eladták egy másik bűnbandának, melynek tagjai szintén idegen nyelvet beszéltek, fogalmuk sem volt a folyamatosan síró kisfiú nevéről, igényeiről. Elnevezték Tibornak, ha megszánták, Tibikének szólították.

Continue reading