Közlemény a Facebook oldalunkkal kapcsolatban

Az alábbi közleményünket nagyjából fél órával annak közzététele után egy Sea Shepherd Global alkalmazott törölte az oldalunkról.

Kedves Mindenki,

Feltehetően 11 év önkéntes munkája (ezen a FB-oldalon) lezárul hamarosan.

Sajnos 2019-ben elkövettem azt a hibát, hogy admin jogot adtam egy személynek a Sea Shepherd Global alkalmazottai közül.

Most pedig a Paul Watson Kapitánnyal szembeni méltatlan elárás matti állásfoglalásunk miatt, szembe kell néznünk a következményekkel.

Az oldalt 2011. februárjában hozta létre egy barátom, miközben én a Steve Irwin fedélzetén a japán bálnaorvvadász-flotta elleni missziónkban vettem részt.

3 napja mindkettönket megfosztottak az admin jogunktól. Hogy posztot meddig tudunk írni, az már nem rajtunk múlik.

Szomorúsággal tölt el megtapasztalni, hogy az egykor egyazon nemes célért küzdő emberek között ekkora elvi és kommunikációs szakadék keletkezett.

A veszteség, amivel az elmúlt három napban, előzetes figyelmeztetés nélkül szembesültünk, eltörpül amellett, ahogy Paul Watson Kapitánytól az általa 45 éve alapított szervezetet elvették azok, akiknek a legnagyobb bizalmat szavazott. És akiknek kezébe mi önkéntesek is fenntartás nélkül tettük életünket.

A Sea Shepherd eredeti alapelvei között nem szerepelt a semlegesség. Vállalva ennek következményeit, köszönöm az eddigi figyelmet, a tengervédelmi petíciók és különösen a cápauszony vadászat betiltásáért indított EU polgári kezdeményezés aláírását.

Kristóf Veronika
2006/07 – Operation Leviathan
2008/09 – Operation Musashi
2009/10 – Operation Waltzing Matilda
2010/11 – Operation No Compromise
2011/12 – Operation Divine Wind
2012/13 – Operation Zero Tolerance
2013/14 – Operation Relentless

Shing Xiong: „A végén nem az számit, hány lélegzetet vettél, hanem az, hogy hány lélegzetelállitó pillanatnak voltál részese!”

Paul Watson Kapitány: „Addig nem éltél, amíg nem tudod, miért érdemes meghalni!”

Vadon élő orosz kardszárnyú delfinek eladók

Grafika @Mark Garrison

Míg a nyugati kultúrákban már egyre inkább elítélik a delfinek rabságban tartását, addig Oroszország kardszárnyú delfineket fog be és árusít kínai szórakoztató parkok számára.

Lina Zeldovich tényfeltáró riportja

A csónak egy békésen táplálkozó kardszárnyú raj körül körözött. A legénység az elmúlt napokban jó néhány rajt követett, sikertelenül. Tíz elbukott kísérlet után már tudták: célpontjuk nem könnyű préda. Ezúttal tehát türelmesek voltak, és folyamatosan az állatok körül köröztek, hogy elaltassák gyanakvásukat.
Mikor a kardszárnyúak már elég nyugodtnak tűntek, a legénység összehúzta a kerítőhálót, melyben kb. 20 delfin – felnőttek és borjak – úszott körbe-körbe kétségbeesetten. Néhány percen belül az állatok felfedezték a szabadulási útvonalakat, és megpróbáltak kitörni.

„A felnőttek a tat felé indultak, a háló felett próbáltak menekülni. Lenyűgöző módon csinálták: egy kardszárnyú feljött egészen az úszókhoz, majd fejjel lefelé átfordult a hátán,” – idézte fel később a legénység egyik tagja a befogásról készült írásos beszámolóban. „Ugyanekkor a fiatal állatok a hajó orra felé fordulva próbáltak kijutni.”

Continue reading

A misztikus „fenntartható” – RSPO – pálmaolajról

Hiánypótló nyomozati anyag! Ismerkedjünk meg a misztikus, úgynevezett „fenntartható” forrásból származó, azaz Roundtable on Sustainable Palm Oil (RSPO) pálmaolaj tanúsítvánnyal!

A kategóriát a WWF és partnerei hívták életre 2004-ben! Az RSPO logó 2011-ben vált márkává / tanúsítvánnyá / került be a köztudatba. Ma pedig a legnagyobb élelmiszeripari, kozmetikai, kisállateledelgyártó vállalatok tagjai az RSPO-nak, bizonygatva fogyasztóiknak, hogy „fenntartható” pálmaolajat használnak.

2018. márciusban a Greenpeace kezdte feltérképezni az RSPO tanúsítvány „világát”, és olyan RSPO tagoktól nem kapott választ a pálmaolajának eredetéről, mint a Pepsico, Johnson & Johnson, Kraft-Heinz!

Continue reading

„Felesleges” állatkerti szaporulat

Felkavaró, 18+ oknyomozó tartalom!

Az állatkertek számára vadonból elrabolt állatok egyszerűen árucikkekké válnak. A természetellenes környezet megfosztja őket a természetes viselkedés lehetőségétől. Létezésük stresszből és unalomból áll. Annak ellenére, hogy fogságban az állatok mentálisan és fizikálisan egyaránt sérülnek, számos állatkert folytat szaporítási programot. Egyrészt fenntartják az állatállományukat, másrészt az újszülött a legnagyszerűbb módja a { } látogatók bevonzásának. „Némi hátránya” azért van az állatkerti szaporításnak, mégpedig a felesleges állatok keletkezése!

Continue reading

Lufik

Az utóbbi időkben egyre gyakrabban, lufieregetéssel tesszük még ünnepélyesebbé az ünnepi eseményeket, gyászszertartásokat, sportversenyeket.

Vannak, akik hiszik és remélik, a lufik egyenesen a felhőkön üldögélő szeretteikhez szállnak, azonban a lufik annál sokkal prózaibb módon végzik: nem hagyják el a Föld légkörét, hanem visszahullanak, a szárazföldi és tengeri vadvilágot veszélyeztetve!

A lufikból hulladék lesz! Még azok is, melyeket lebomló környezetbarátnak jelölik, évekig nem bomlanak le, nem sokkal jobbak, mint a standard alapanyagúak.

Continue reading

Sea Shepherd petíció a feröeri delfinmészárlást támogató Dánia ellen!

Dán tisztviselők, köztük a rendőrség, haditengerészet és a határőrség egységei elősegítették és támogatták a feröeri delfinmészárlást. A grindadrap, röviden grind során a dán karhatalmi erők asszisztálnak a feröerieknek, hogy több száz gömbölyűfejű hosszúszárnyú delfint és más cetféléket bekényszerítsenek a sekély öblökbe, ahol könyörtelenül szétkaszabolják az ártatlan teremtések gerincét, vérfürdővé változtatva a feröeri vizeket.

Míg a Feröer-szigeteket nem lehet bíróság elé állítani a grind miatt, az Európai Unióhoz tartozó Dániát igen! Dánia azzal, hogy támogatja a delfinmészárlást, megsérti az EU természetes élőhelyek, valamint a vadonélő állat- és növényvilág védelméről” szóló irányelvek betartására vonatkozó kötelezettségeit. Az élőhely védelmi direktíva tiltja, hogy a tagállamok, beleértve Dániát is – a cetek nyugalmát szándékosan bármilyen módon zavarja, befogják vagy meggyilkolják!

2017. május 8-án az európai parlament 27 képviselőjének hivatalos támogatásával a Sea Shepherd Hollandia feljelentést tett az Európai Bizottságnál, jogsértési eljárást indított Dániával szemben, a feröeri grind támogatása miatt. Az Európai Bizottság feladata annak biztosítása, hogy Dániát bíróság elé állítsák. A Sea Shepherd benyújtotta a szükséges bizonyítékokat.
Kérjük, az alábbi petíció aláírásával Te is segítsd erőfeszítéseinket a feröeri grind felszámolásában. Köszönjük!

Petíció

Ősi vonalak átalakítása modernkori mémmé

A média az üzenet és az üzenet a média

Paul Watson Kapitány kommentárja
2014. 12. 16.

Nem célom ezzel a kommentárral elítélni a Greenpeace-t (továbbiakban GP), bár nyilván lesznek olyanok, akik úgy érzik. Pedig csak elmagyarázom, miért tette a GP Peruban azt, amit tett a múlt héten, amikor beléptek a lezárt régészeti lelőhelyre, és hatalmas sárga betűikből kirakták az

„Itt az idő a változásra.
A jővő megújítható.
GREENPEACE”

Az akciót kb. 20 GP-tag végezte, behatoltak oda, ahova senki nem léphet be speciális engedély és speciális lábbeli nélkül.

A GP-nek tudni kellett, hogy amit tenni szándékoznak, az vitát fog gerjeszteni. Tudniuk kellett, hogy az akciójuk illegális lesz. Ahogy azt is tudniuk kellett, hogy ez egy kulturálisan érzékeny terület.

Continue reading

Úgy tűnik, a Greenpeace-nek túl sok pénze van

Paul Watson Kapitány kommentárja
2014. 06. 16.

A Greenpeace egy hajónyi pénzt kótyavetyélt el. Mintha csak a „The Wolf of Wall Street” moziját elevenítették volna fel, a Greenpeace 5,5 millió USD-t, azaz 3,8 millió EUR-t vesztett tőzsdei spekulációkkal. Ami számomra leginkább felháborító ebben a történetben, ahogy a Greenpeace kommunikációs igazgatója, Mike Townsley közleménye: „Ez bevett gyakorlat a mienkhez hasonló, világméretű szervezetek számára.”

A Sea Shepherd egy világméretű szervezet, de mi soha nem fogjuk soha spekulációs ügyletekbe vinni a kampányaink számára a támogatóinktól kapott pénzeket. Minden egyes centet a kampányainkra fordítunk.

Continue reading

Anti-captivity team-munkánk 2016-ban is elismerésre méltó!

seaworld-of-hurtA $laveWorld kénytelen volt tenni néhány szignifikáns bejelentést, ahogy kénytelen volt néhány vallomással is előállni.
Megkapták a san diegói $laveWorld bővítési tervére az engedélyt, azzal a feltétellel, hogy véget kell vetniük a szaporítási programnak. De így, természetesen a csudásan promótált „BlueWorld” projekt elveszítette lényegét, a $laveWorld sietve elállt a bővítési tervtől.

Continue reading