Erwin Vermeulen tanulmánya
Prehisztorikus régészeti leletek bizonyítják, hogy Japánban a Jomon-időszak óta, (i. e. 12.000) fogyasztottak bálnát. Akkoriban feltételezhetően a partra vetődött bálnákból táplálkoztak, majd a legrégebbi leletek, amelyek még mindig nem ipari bálnavadászatra, hanem csak kézi szigonyokkal történő bálnavadászatról a XII. századból származnak. Az Edo-időszakban (1603-1867) már egyes területeken meghonosodott az iparág. A szervezett bálnavadászat beindulása a Wadda család nevéhez köthető, amely az 1600-as évek elején Taijiban kezdte meg tevékenységét, egy időben a holland és angol bálnavadászokkal a Spitzbergák térségében, 3 évszázaddal a baszkok után. Ahogy a baszkok, a japánok is tornyokból vagy a sziklás partról fürkészték a tengert. Éppen az egyik ilyen sziklás magaslatot használják a Sea Shepherd Öböl Őrei, hogy szemmel tartsák a taijii delfingyilkosok tevékenységét. Amint egy bálnát észrevettek, az egész falut mozgósították a vadászatra. A bálnát csónakokkal a sekély öbölbe kényszerítették, hálót vetettek rá, és kézi szigonnyal megszigonyozták.
„part menti” bálnavadász-hajó Taijiban
Japán 1905-ben kezdte meg a modern kori, part menti bálnavadászatot. A kezdetekkor a norvégok biztosították a munkásokat, a felszerelést – köztük a robbanó szigonyokat, gyakorlott lövészeket, és az acélgőzhajókat. Hamarosan már 5 cég vadászta és dolgozta fel a bálnákat. Attól a naptól kezdve a bálnavadászat már csak a profitról szólt, semmi kapcsolata nem maradt az ősi hagyományokkal.
A norvégok segítségével és instrukcióival, a kibérelt vagy megvásárolt flottával, később az orosz bálnavadász-flotta megszerzésével, Japán önkényesen kiterjesztette saját vadászati területét a koreai felségvizekre.
Continue reading →
